Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.73
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Az orosz védelmi minisztérium 2024. augusztus 16-án közreadott videójáról készített képen orosz katona Rapira páncéltörő ágyúval tüzel az Ukrajnával határos oroszországi Kurszki területen.
Nyitókép: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Vészjósló információ az észak-koreai katonákról

A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500, ha nem több észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg az orosz határ menti Kurszk térségében fogják őket bevetni - közölte Ruben Brekelmans védelmi miniszter.

A Nyugat ezt nem fogadhatja el, erre az egyértelmű eszkalációs szándékra megfelelő választ kell adni - hangsúlyozta Brekelmans, akit a De Telegraaf holland napilap idézett.

Mint mondta, az észak-koreaiak bevetésével Oroszország azt próbálja tesztelni, hogy mennyire hatékony az észak-koreai haderő, továbbá azt, hogy bevetésükre miként reagál a Nyugat.

Rámutatott, hogy meglehetősen bonyolult lesz lépéseket tenni Észak-Korea ellen, mert már oly sok szankció van érvényben ellene, azonban véleménye szerint

"nagyon világos jelzést" kell küldeni Phenjannak és Moszkvának.

Kurszk után az észak-koreaiak valószínűleg más helyeken is bevetésre kerülnek, véli a miniszter. "Ez a mi válaszlépésünktől is függ majd" - tette hozzá.

Szerdán a NATO és az Egyesült Államok is megerősítette az észak-koreai haderő oroszországi jelenlétét.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×