Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (k) a Patrióták Európáért pártcsalád brüsszeli munkavacsoráján 2024. október 16-án.
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Elítélik a Patrióták vezetői Ursula von der Leyen Orbán Viktorra tett megjegyzéseit

A Patrióták történelmi jelentőségű első csúcstalálkozója jelezte, hogy a pártcsalád egyre erősebb befolyással bír Európában - jelentette ki közleményében a Patrióták pártcsoport, a Brüsszelben megtartott első csúcstalálkozóját követően csütörtökön.

Tájékoztatásuk szerint a Patrióták tagpártjainak vezetői megvitatták a nap folyamán később kezdődő Európai Tanács ülésének témaköreit, melyek között első helyen a migráció szerepel.

"Szemben az Európai Bizottság ellenőrizetlen bevándorlást támogató politikájával, a Patrióták emlékeztetnek arra, hogy az EU külső határainak védelme kötelesség, nem pedig bűn" - fogalmaztak.

A Patrióták megerősítették Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt elnöke melletti teljes támogatásukat, aki - mint írták - pénteken Palermóban részt vesz az ellene Olaszország határainak, egyben Európa határainak megvédése miatt indított per meghallgatásán.

A pártvezetők e tekintetben egyetértettek abban, hogy lehetővé kell tenni a tagállamok számára azt, hogy mentességet kérhessenek a nemzetbiztonságukat vagy önállóságukat sértő uniós migrációs politikák alkalmazása alól, vagy felfüggesszék alkalmazásukat.

"A Patrióták vezetői elítélik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője által az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökére múlt héten, az Európai Parlamentben tett megjegyzéseket" - fogalmaztak. Az Európai Bizottság elnöke egyértelműen megsértette a tanáccsal való őszinte együttműködésre vonatkozó kötelezettségét - hívták fel a figyelmet.

"Az általunk követelt változás egy egyre erősebb és összehangoltabb pártcsaládon keresztül formálódik" - fogalmaztak.

A Patrióták vezetői végezetül örömüket fejezték ki tagpártjaik közelmúltbeli sikereinek Hollandiában, Ausztriában, Csehországban, Franciaországban és a múlt hétvégén a belgiumi Flandriában tartott választások alkalmával. Többször, mint bármikor korábban ők alkotják a legnagyobb ellenzéki pártot az Európai Unióban - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte rágalmazó állítások terjesztői ellen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×