eur:
410.63
usd:
391.34
bux:
79236.92
2024. december 18. szerda Auguszta
A szárazföldi hadműveletre készülő izraeli hadsereg harcjárművei a Gázai övezet határának térségében, Dél-Izraelben 2023. október 23-án. A Hamász október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, ahol meggyilkoltak több mint 1400 embert, háromezret megsebesítettek, körülbelül 200 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint a Hamász elleni izraeli válaszcsapások palesztin halálos áldozatainak száma 4651-re emelkedett, a sebesülteké pedig meghaladja a 14 ezret a Gázai övezetben.
Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Izrael rekordidő alatt vette be harmadszor is a Hamász fellegvárát

Az izraeli hadsereg ismét bevonult Hán Júnisz városába csütörtökön, amit mindössze nyolc nappal korábban hagyott el. Az IDF közlése szerint a cél a Hamász átcsoportosító kísérletének felszámolása a Gázai övezet déli részére.

Izrael hadereje - az IDF, vagyis Israel Defense Forces - csütörtökön megkezdte a harmadik inváziót a gázai humanitárius területen található Hán Júniszba, nyolc nappal azután, hogy július 30-án befejezte a második akcióját - írja a The Jerusalem Post híradása nyomán az Index. A hírt a hadsereg is megerősítette közösségi oldalán.

Az IDF tavaly decemberben szállta meg először a várost, és április 7-én vonultak ki onnan, miután elérték a műveleti ellenőrzést. Július 22-én azonban visszatértek, amikor a palesztin szunnita iszlamista politikai mozgalom megpróbálta újjáalakítani magát, több tucat rakétát lőve Dél-Izraelre.

Augusztus 8-án az IDF ismét felszólította a város palesztin lakosságát, hogy evakuáljanak a humanitárius övezetbe - ez messze a legrövidebb idő volt, ami alatt az izraeli hadsereg úgy döntött, hogy visszatér egy nemrégiben megszállt területre.

Avichay Adraee ezredes, a hadsereg szóvivője közzétette a kiürítendő övezetek listáját is. A csapatok "erőteljesen fellépnek" a terrorista csoportok ellen a település térségében, ahogy fogalmazott. Az IDF először nem adott magyarázatot arra, hogy miért változtatták meg radikálisan a hadműveleti terveket, és döntöttek ismét a város megszállása mellett - írja a lap.

A fegyveres erők hivatalos Facebook-oldalán pénteken jelent meg a bejegyzés, hogy "terrorellenes műveletet" indít a városban, és terveik szerint felszámolják az ellenség azon kísérletét, hogy átcsoportosuljanak a Hamász egykori fellegvárába, a Gázai övezet déli részére.

A 98. ejtőernyős hadosztály által indított offenzívában több Hamász-katonát is megöltek, miközben fegyvereket és terrorista infrastruktúrát kerestek és számoltak fel, továbbá az izraeli légierő csapást mért 30 Hamász-célpontra is.

A jeruzsálemi lap megjegyzi, hogy az ismételt inváziónak jelentős költségei vannak, a palesztin polgári lakosságot tömeges költözésre kényszerítik, ami nemcsak a civileknek árt, hanem globálisan tovább rombolja Izrael legitimitását is.

Szerintük az újbóli megszállás egyik lehetséges oka, hogy a terrorszervezet gyorsabban tért vissza erre a területre, mint máshová. Más vélemények szerint az IDF taktikát váltott, és rövidebb ideig, de gyorsabban avatkozik be a Gázai övezetben.

Címlapról ajánljuk
Golovin Vlagyimir nem kertelt: olimpiai bajnok akarok lenni

Golovin Vlagyimir nem kertelt: olimpiai bajnok akarok lenni

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya reálisan látja a nemzetközi mezőnyt és a magyar együttes erejét, de az álmait nem adja fel, olimpiai bajnok szeretne lenni. Golovin Vlagyimir kiemelte, hogy az Eb-bronzérmes játékosai mindenki ellen a győzelem reményével lépnek pályára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.18. szerda, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×