Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Eljárási hiba miatt szabadlábon Simsik Cynthia feltételezett gyilkosa

A 44 éves Cs. György 25 évet kaphat, ha rábizonyítják az emberölést.

A Nagyszombati Kerületi Bíróság hatályon kívül helyezte a Nagyszombati Járási Bíróság végzését, amely alapján Cs. Györgyöt őrizetbe vették Simsik Cynthia meggyilkolásával, röviddel a nő holttestének megtalálása után. György a letartóztatása után nem sokkal panaszt tett a határozat ellen, és sikerrel járt - írja az ujszo.com.

A kerületi bíróság szerint az eljárás során szabálysértés történt, a döntés jogerős.

A járási bíróság a gyanúsítottat eredetileg preventív célból vette őrizetbe, erre a nyomozóknak a törvény értelmében 48 órájuk volt. Cs. Györgynél erre hétfőn került sor, a férfi viszont azzal védekezett, hogy mozgását már egy nappal korábban korlátozták, amikor elment a dunaszerdahelyi rendőrőrsre.

Július végén jelentette be a kézilabdázó Simsik Cynthia édesapja, hogy eltűnt a 31 éves lánya. A nő holttestét 5 nappal később találták meg. Cs. György a sportoló 44 éves párja volt, akivel már évek óta kapcsolatban állt a lány. A lány édesapja azt nyilatkozta, hogy a férfi a rendőrségnek azt állította, hogy Cynthia felakasztotta magát, és ijedtségében csomagolta be egy zsákba. Nem sokkal később a rendőrség őrizetbe vette a 44 éves férfit, aki ellen halálokozás és hullagyalázás indítottak nyomozást.

Ha a bíróság bűnösnek találja, 25 év szabadságvesztésre vagy életfogytiglani büntetésre ítélheti.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×