Infostart.hu
eur:
380.91
usd:
321.85
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: X/Pietro Bartolo

Díszpolgár lesz a Lampedusán több mint ötven év után született első gyermek

Az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetén utoljára 1970-ben született gyermek, 2021 júliusában azonban világra jött Maria. A menekült kislányt hétvégén díszpolgárságban részesítik, és egy játszóteret is elneveznek róla.

Lampedusán utoljára 1970-ben született gyerek. Filippo Mannino polgármester közölte: annyira rendkívüli eseményről van szó, hogy úgy döntöttek, díszpolgári címet adnak a kislánynak, valamint a városközpontban található játszóteret is róla nevezik el. Hozzátette: számtalan csecsemő és kisgyerek érkezik a migránsokkal teli csónakokon és hajókon a sziget partjaira, és az sem számít ritkaságnak, hogy a nők a tengeri átkelés közben hozzák világra gyermekeiket. A helyi nők kivétel nélkül a szomszédos Szicília kórházaiba járnak át szülni, mivel Lampedusán nincsen erre alkalmas kórház.

A kislány 2021 júliusában jött világra.

Elefántcsontpartról származó, harmincnyolc éves édesanyja másik két gyerekkel együtt kelt át az észak-afrikai partokról. Lampedusára érkezése után a kikötőhöz közeli egészségügyi központban indult meg a szülés, és a nőt már nem volt idő máshova szállítani. A kislány a Maria nevet kapta az édesanyát segítő olasz ápolónőről.

A díszpolgárságot hivatalosan szombaton kapja meg ünnepélyes keretek között a kislány, aki édesanyjával és testvéreivel Szicíliában él.

"Maria azokat jelképezi, akiknek sikerült átkelniük a tengeren, és azokat is, akiknek ugyanaz nem sikerült" - indokolta Filippo Mannino hangsúlyozva, hogy Olaszország mindig is élen járt a gyermekek jogainak védelmében, akárkiről is legyen szó.

Ezzel egy időben a Lampedusánál 2013 októberében történt hajószerencsétlenség áldozatainak azonosításával megbízott szakbizottság bejelentette, hogy sikerült azonosítani egy újabb, ez idáig ismeretlen áldozatot. A hajó a sziget partjainál borult fel, 386-an veszítették életüket, egy részük beszorult a tenger alá süllyedt hajótestbe. Akiket eddig azonosítani tudtak, a szicíliai Caltagirone temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNCHR) most közölt adatai szerint év eleje óta több mint négyszázan haltak meg a Földközi-tenger migrációs útvonalain, nyolcvanöt százalékuk a tenger nyugati medencéjében. A legtöbben áprilisban vesztek a vízbe.

Januárban és februárban majdnem egyforma létszámban, közel 2300-an érkeztek az olaszországi partokra, márciusban viszont már több mint 6800-an, áprilisban pedig több mint 4700-an. A legtöbben Banglades, Szíria, Tunézia, Guinea, Egyiptom és Pakisztán állampolgárai voltak.

Címlapról ajánljuk
Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Folyamatosan bombáznak az oroszok, elsütétültek Ukrajna nagyvárosai - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések elvileg ma folytatódnak. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×