Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az összeomlott Francis Scott Key híd Baltimore-ban 2024. március 26-án, miután nekiütközött egy konténerszállító hajó. A baleset következtében több gépjármű a vízbe zuhant, legkevesebb húsz embert keresnek a Patapsco folyó vízében.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Két holttestet találtak a keresőbúvárok a baltimore-i hídomlásnál

Négy embert továbbra is keresnek. Már elkezdték a hídroncsok eltávolításának előkészítését.

A kormányzó beszámolt arról is, hogy a két férfit egy furgonban találták meg, a híd központi elemének roncsa közelében. A korábbi tájékoztatások alapján a hat halálos áldozat többsége latin-amerikai születésű munkás volt, aki a katasztrófa éjszakáján a Francis Scott hídon útfelületet javította. Az építmény összeomlása akkor következett be, amikor szünetet tartottak, és ezért a járműben tartózkodtak.

A kutatóegységek munkája mellett elkezdték a hídroncsok eltávolításának előkészítését is, amelynek legnehezebb része a közlések szerint a hatalmas acélszerkezet kiemelése lesz. Szerdán a Fehér Ház sajtótájékoztatóján Pete Buttigieg szövetségi közlekedésügyi miniszter arról beszélt, hogy a híd újjáépítése "nem lesz egyszerű és olcsó, valamint hosszú folyamatra kell számítani. A munka menetével kapcsolatban elmondta, hogy először a híd roncsait távolítják el, majd a katasztrófát okozó hajót. Hozzátette, hogy Baltimore kikötőjének újranyitásának időpontját egyelőre nem látni, a hídomlás miatt mintegy 100 millió dollár értékű áru rekedt a kikötőben.

Az elnöki hivatal tájékoztatóján a Parti Őrség műveleti parancsnok-helyettese arról beszélt, hogy a kikötőt mintegy tucatnyi kereskedelmi hajó nem tudja elhagyni. Peter Gautier a vizsgálattal kapcsolatban elmondta, hogy a megsérült és meghibásodott Dali, konténerszállító legénysége változatlanul a fedélzeten tartózkodik és együttműködik a hatóságokkal. Hozzátette, hogy a hajótestet átvizsgálták és nem találtak a vízszint alatti sérülést, valamint veszélyes anyag sem került a tengerbe, jóllehet a fedélzeten szállított 4700 konténerből 56 veszélyes küldeményt tartalmaz.

Szintén szerdán Jannet Yellen pénzügyminiszter pontosította Joe Biden elnök keddi szavait, miszerint szándéka szerint a szövetségi költségvetés az újjáépítés minden költségét állni fogja. A pénzügyminiszter az MSNBC televíziónak többi között úgy nyilatkozott, hogy a kétpárti kongresszusi támogatással elfogadott infrastrukturális beruházásokról szóló törvény potenciálisan segítség lehet, és hozzátette, hogy a biztosítási összegek is hozzájárulhatnak a helyreállításhoz.

Wes Moore,kormányzó szerdai sajtótájékoztatóján a hídszerencsétlenség gazdasági hatását "globális válságnak" nevezte, mert nem csak az ország, hanem a világ gazdasága is függ Baltimore tengeri kikötőjétől, ami az Egyesült Államokban a legtöbb autót és mezőgazdasági felszerelést továbbító kikötő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×