Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Interior of a automobile or car involved in a vehicle crash with a deployed steering column airbag
Nyitókép: Vershinin/Getty Images

Itt a 2023-as nagy baleseti statisztika: 3200 halott naponta

Öt százalékkal csökkent tíz év alatt a balesetben elhunytak száma, de még így is sokkoló az adat.

A világ útjain közúti balesetben elhunytak éves száma csökkent ugyan, évi 1,19 millióra, de ez a szám még mindig nagyon magas – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális jelentésében. Percenként több mint két haláleset történik az utakon, amely naponta 3200 halálos áldozatot jelent – írja a vezess.hu.

A közúti balesetek évek óta vezető haláloknak számítanak világszerte, és főként az 5-29 év közötti korosztályt veszélyezteti. 2010 óta az ilyen jellegű halálesetek száma 5 százalékkal, évi 1,19 millióra csökkent.

Az ENSZ-tagállamok közül 108 ország számolt be a közúti közlekedéssel összefüggő halálesetek számának csökkenéséről 2010 és 2021 között. Tíz országban sikerült több mint 50 százalékkal csökkenteni a közúti halálesetek számát:

  • Fehéroroszország
  • Brunei
  • Dánia
  • Japán
  • Litvánia
  • Norvégia
  • Oroszország
  • Trinidad és Tobago
  • Egyesült Arab Emírségekű
  • Venezuela

A globális közúti közlekedési halálesetek 28 százaléka a délkelet-ázsiai régióban, 25 százaléka a csendes-óceáni régióban, 19 százaléka az afrikai régióban, 12 százalék-a az amerikai kontinensen, 11 százaléka a közel-keleti régióban történt. A mediterrán régióban és az európai régióban a halálos esetek 5 százaléka történt.

Tízből kilenc haláleset alacsony és közepes jövedelmű országokban következik be, és ezekben az országokban aránytalanul magasabb a halálos áldozatok száma, ha összevetjük a járművek és az utak számával.

2010 és 2021 között a gyalogoshalálozás 3 százalékkal, 274 000-re nőtt, ami a globális halálesetek 23 százalékát jelenti. A kerékpárosok halálozása közel 20 százalékkal, 71 000-re nőtt, ami a globális halálesetek 6 százalékát jelenti. Eközben a kutatások azt mutatják, hogy a világ útjainak 80 százaléka nem felel meg a gyalogosbiztonsági előírásoknak, és csak 0,2 százalékán van kerékpársáv.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×