Infostart.hu
eur:
375.5
usd:
318.2
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Zsolt Hlinka/Getty Images

Túszokat ejtettek egy svájci vonaton

Késsel és baltával felfegyverkezve közel négy órán át túszként tartott fogva egy férfi csütörtök este Svájc egyik regionális vonatán 14 utast és egy mozdonyvezetőt, mielőtt a rendőrség agyonlőtte.

Eric Kaltenrieder főügyész sajtótájékoztatón elmondta, hogy a - helyi idő szerint - 22 óra 15 perckor végrehajtott rendőri akciót követően az utasok sértetlenül elhagyhatták a vonatot.

A gyanúsított egy 32 éves iráni állampolgárságú menedékkérő volt. Az indíték egyelőre tisztázatlan.

Az utasok a svájci fővárostól, Berntől mintegy 65 kilométerre nyugatra fekvő Essert-sous-Champvent megállóhelyen megállt vonatról riasztották a rendőrséget. A rendőrség közlése szerint a vonat ajtajai zárva voltak. Több mint 60 rendőr vette körül a szerelvényt.

A túszejtővel tolmács segítségével - részben WhatsApp alkalmazáson keresztül - vették fel a kapcsolatot.

A rendőrség nem közölte, hogy mit akart a férfi.

Végül akkor ragadták meg a lehetőséget a beavatkozásra, amikor az elkövető rövid időre eltávolodott a túszoktól. Robbanóanyaggal terelték el a figyelmét. A túszejtő ezután baltával támadt egy rendőrre, ő azonban agyonlőtte a támadót.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×