Infostart.hu
eur:
377.97
usd:
319.75
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Egyszer csak turisták állítottak be Észak-Koreába

Orosz turistacsoport érkezett pénteken, melynek tagjai nagy valószínűséggel az első turisták, akik a koronavírus-járvány óta beléphettek az országba - jelentette az AP amerikai hírügynökség.

Az utazás a két ország közötti együttműködés megerősítésének jele. Kim Dzsongün észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tavaly szeptemberi találkozó során állapodtak meg "a minden térre kiterjedő" együttműködés fokozásáról.

Az ukrajnai háború miatt Oroszországra kivetett szankciók okán a legtöbb orosz állampolgárnak nehézséget jelent, hogy Európába vagy az Egyesült Államokba utazhasson. Még múlt év októberében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jó úticélként ajánlotta Észak-Koreát az oroszok figyelmébe.

Az orosz turistacsoport először a fővárost, Phenjant fogja bejárni, majd egy síparadicsomba látogatnak el - közölte Inna Muhina, az utazást szervező Vosztok Intur utazási ügynökség vezérigazgatója, hozzátéve.

A csoport egyfajta "utazási tesztdelegáció", amely "kikövezi az utat" a későbbi orosz turisták számára - jelentette ki Muhina.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség és az utazási iroda adatai szerint az út 750 dollárba (270 ezer forint) kerül fejenként.

Észak-Korea gazdasága a szankciók és a járványügyi korlátozások miatt jelentősen visszaesett, így a rezsim a gazdasági kapcsolatok révén fokozatosan próbálja visszaállítani a pandémia előtti állapotokat. 2019-ben még rekordszámú turista, nagyjából 300 ezer ember érkezett Észak-Koreába, ami a szakértők szerint 90 és 150 millió dollár közötti bevételt hozhatott az országnak.

A dél-koreai kormány állítása szerint az észak-koreai állami média a pandémia óta nem adott hivatalos közlést turistákról.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×