Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Olaf Scholz német kancellár a parlament üléstermében Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfőről tartott megemlékezésen a Bundestag őszi ülésszakának kezdetén, 2022. szeptember 7-én Berlinben. A Nobel-békedíjas néhai politikus augusztus 30-án, 91 éves korában hunyt el egy moszkvai kórházban.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Sorra kapja a pofonokat a német kancellár – elfogy alóla a pártja is

Aligha ilyen kancellári jövőt jósolt a maga számára Olaf Scholz. Alig két évvel 2021. december 8-i hivatalba lépése után újabb mélyponton van mind az ő, mind az általa vezetett hárompárti koalíció népszerűsége. Ezt jelzi az is, hogy egyre többen fordítanak hátat pártjának, a szociáldemokrata SPD-nek.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kormány dolgát szinte kezdettől fogva megnehezítette a 2022 februárjában Ukrajna ellen indított orosz háború. Az első hónapokban a koalíció még jól viselte a háború okozta politikai, de főként gazdasági megpróbáltatásokat, a későbbiekben azonban elsősorban az energiaválság kezelése kapcsán fokozatosan erősödött a lakosság elégedetlensége.

A hanyatlás tavaly novemberben érte el addigi tetőpontját, amikor az alkotmánybíróság feltárta, hogy a Scholz-kormánynak egy korábbi, az alkotmányt sértő döntése miatt rendkívüli, mintegy 60 milliárd eurós költségvetési hiánnyal kell szembenéznie. Ennek következményeként pedig drákói megtakarítási intézkedésekre kényszerült, amelyek a német lakosságnak, a különböző szakmák képviselőinek rendkívül súlyos nehézségeket okoznak. Ezt tükrözte az elmúlt hét páratlan, az egész országra kiterjedő gazdatüntetés, amelynek nyomán a felmérések szerint betelt a pohár.

A Bild című lap megbízásából az Insa intézet által végzett közvélemény-kutatás szerint a kormánykoalíciót alkotó három párt, az SPD, a Zöldek és az FDP támogatottsága együttesen annyi, mint az ellenzék vezető pártjáé, a konzervatív CDU-é. Mindez számokban kifejezve azt jelenti, hogy

ha most vasárnap választásokat tartanának, a három kormánypárt együtt 31 százalékra számíthatna, pontosan annyira, mint a CDU egyedül.

Eközben folyamatosan erősödik a kereszténydemokratáktól jobbra álló, immár nemcsak az egykori NDK-hoz tartozott keleti, hanem a nyugati tartományokban is egyre népszerűbb Alternatíva Németországnak (AfD). Az elsősorban a menekültválságot "meglovagoló" párt támogatottsága jelenleg 23 százalékos, ami egyben azt is jelzi, hogy egyre inkább zárkózik fel a CDU-hoz. Messze lemaradva követi az AfD-t 14 százalékkal az SPD, míg a Zöldek Pártja 12 százalékon, az FDP pedig 5 százalékkal a parlamenti bejutás küszöbén áll.

Mindez csak az egyik lesújtó hír volt a kancellár számára. Ezzel egy időben vált ismertté az is, hogy

a Scholz hivatalba lépése óta annyian léptek ki a szociáldemokrata pártból, mint legutóbb 2019-ben.

A Der Tagesspigel című lap beszámolója szerint az SPD taglétszáma jelenleg 365 190, azaz csaknem 15 ezerrel kevesebb, mint 2022 decemberében volt. A statisztika szerint az egy év alatti veszteség 3,9 százalékos, de ebből a szempontból nem sokkal volt "rózsásabb" a szociáldemokrata kancellár első hivatali éve sem: 2022-ben szűken 14 ezren intettek búcsút a pártnak. Ez pedig azt jelenti, hogy Olaf Scholz 2021 decemberi hivatalba lépése óta csaknem 30 ezren léptek ki az SPD-ből.

A Scholz előtti utolsó szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder 1996-os hivatalba lépésekor az SPD taglétszáma meghaladta a 750 ezret, de Schröder 2005-ös "búcsújakor" még kereken 600 ezer tagot hagyott hátra.

A Der Tagesspiegel ugyanakkor utalt arra is, hogy 2023-ban nemcsak az SPD, de a CDU, valamint a kisebbik keresztény párt, a CSU, továbbá a Zöldek Pártja és az FDP is tagokat vesztett.

Olaf Scholz számára alighanem az egyetlen, de rendkívül sovány vigaszt csak az jelentheti, hogy az általa vezetett koalíció támogatottságának rohamos csökkenése ellenére csak a lakosság viszonylag csekély többsége sürget előre hozott választásokat. A Forsa intézet felmérése szerint a megkérdezettek 51 százaléka van ezen a véleményen, 46 százalék ugyanakkor az elégedetlenség ellenére "beéri" a politikai naptár szerinti 2025 szeptemberi szavazással.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×