Infostart.hu
eur:
377.05
usd:
319.49
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Elon Musk. Forrás: X / 4₿
Nyitókép: Forrás: X / 4₿

Már a Disney-nek is elege van Elon Muskból

Több vezető amerikai cég után a Walt Disney Company is felfüggesztette a reklámozást az X (korábban Twitter) közösségi hálózaton.

A szórakoztatóipari óriás vállalat azért döntött így mert megítélésük szerint a hirdetéseik nácibarát tartalmak mellett jelentek meg, továbbá a cég tulajdonosa, Elon Musk becsmérlően nyilatkozott a zsidókról - számolt be a The Hollywood Reporter.

Az IBM és az Apple a héten közölte, hogy szünetelteti az X-en való hirdetést, miután egy jelentés szerint hirdetéseik a nácikat dicsérő anyagok mellett jelentek meg.

A két vállalat az X közösségi hálózat legnagyobb hirdetői közé tartozik.

A Disney mellett más nagy hollywoodi stúdiók, a Lionsgate és a Paramount Global is bejelentette, hogy ideiglenesen felhagynak a reklámozással az X-en, miután Elon Musk nagy felháborodást váltott ki azzal, hogy egy szerdai bejegyzésében igazat adott annak a felhasználónak, aki azzal vádolta a zsidókat, hogy gyűlölik a fehér embereket.

Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

A héten vegyes mozgások voltak eddig láthatók a tőzsdéken, részben az amerikai vámok körüli bizonytalanság helyezett nyomást a piacokra, miután a Legfelsőbb Bíróság múlt heti döntése alapján érvénytelennek ítélte Donald Trump viszonossági vámjait, majd az elnök szintre rögtön új importvámokat jelentett be. Emellett a mesterséges intelligencia diszruptív hatása miatt is aggódnak a befektetők, ami miatt több szektort is megütöttek a hét elején. Mostanra viszont hangulatjavulás látszik a piacokon, tegnap fordultak az amerikai tőzsdék, majd az ázsiai piacok is emelkedtek ma, a dél-koreai és a japán piac ráadásul új csúcsot is döntött, és az előjelek alapján Európában is jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Fontos gyorsjelentések is érkeznek ma, itthon a Magyar Telekom és a Rába jelent, az USA-ban pedig az Nvidia teszi közzé legfrissebb számait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×