Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Gáza. Forrás: X / Martyrs of Gaza
Nyitókép: Forrás: X / Martyrs of Gaza

A WHO szerint temetőre hasonlít Gáza legnagyobb kórháza, már kutyák portyáznak az épületben

Szörnyű állapotok uralkodnak a Gázai övezet legnagyobb kórházában, amely körül napok óta súlyos harcok dúlnak. Közben az izraeliek újból humanitárius folyosót nyitottak, hogy a civilek az övezet északi részéből délre menekülhessenek.

Az izraeli hadsereg (IDF) szerint az Al-Shifa kórház területén, valamint az épületek alatt a Hamász alagutakat épített, ahová a fegyveres csoport irányítóközpontját és fegyverraktárait rejtette. Az egészségügyi központot ezért napok óta hevesen támadják. Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO azt állítja: az Al-Shifa mostanra már inkább egy temetőre hasonlít. A szervezet szóvivője azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy legalább hatszáz sérült, beteg ember lehet még a kórházban, amelynek a folyosóin ráadásul nagyon sokan kerestek menedéket.

"Az épületek körül mindenütt holttesteket látni, amelyekkel már senki sem törődik. A halottakat nem temetik el, és nincs már hely a halottasházakban sem" – mondta Christian Lindmeier. Ezt a kórház orvosai is megerősítették. Mohamed Abu Selmia például azt mondta a brit médiacég tudósítójának, hogy az udvarokon halmokban állnak az oszlásnak indult tetemek.

Újabban kóbor kutyák jelentek meg, és marcangolják az élettelen emberi testeket.

Mint mondta, az izraeli hadsereg nem engedi, hogy elszállítsák és eltemessék az oszlásnak indult hullákat.

Az orvos arról is beszélt, hogy az áramhiány miatt nem működnek az inkubátorok sem. Szerinte már legalább hét koraszülött halt meg emiatt. Ugyanakkor az izraeli kormányfő egyik tanácsadója arról számolt be: felajánlották, hogy biztonságos helyre viszik az újszülött csecsemőket, de ezt a Hamász nem fogadta el. Mark Regev azt is elmondta, hogy inkubátorokat is küldenének Gázába, ha a szélsőséges iszlamisták engedélyeznék.

Inkubátorokat szállítana az izraeli hadsereg a gázai Al-Shifa kórháznak, de a Hamász ezt nem engedélyezi. Forrás: X / IDF
Inkubátorokat szállítana az izraeli hadsereg a gázai Al-Shifa kórháznak, de a Hamász ezt nem engedélyezi. Forrás: X / IDF

A civilek és főleg a kórházak védelmét sürgette az amerikai elnök is. Joe Biden azt mondta: az Egyesült Államok ezt elvárja Izraeltől. Hasonló hangnemben nyilatkozott a brit miniszterelnök is. Rishi Sunak arra szólította fel az izraeli hadsereget, hogy tegyen meg mindent a gázai civilek védelme érdekében, mert "már túl sok ember halt meg, ezért ideje szünetet tartani a harcokban". Még ennél is tovább ment a francia elnök. Emmanuel Macron egyenesen követelte Izraeltől a hadjárat azonnali leállítását.

Közben az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy életét vesztette a Hamász egyik túsza. A 19 éves Noa Maricianót október 7-én rabolták el az Izraelbe betört palesztin fegyveresek. A szélsőséges szervezet szerint foglyuk egy izraeli légicsapásban vesztette éltét. Ugyanakkor az IDF szóvivője ezt nem volt hajlandó megerősíteni, csupán azt közölte, hogy

a fiatal lány katonai szolgálatának teljesítése közben vesztette életét.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy egy másik gázai kórház alatti alagutakban az elrabolt túszok nyomaira bukkantak. Daniel Hagar ellentengernagy a helyszínen mutatta meg mi mindent találtak.

A videóban egy lejárót látni, amely a Rantiszi gyerekkórházhoz alatt futó alagútba vezet. A tengernagy megmutatja a rejtekhely elektromos és szellőztető rendszerét, illetve az ott talált robbanó mellényeket, valamint azokat a nyomokat, amelyek arra utalnak, hogy a túszok egy részét ott tarthatták fogva. Daniel Hagar végül az egyik falra kiragasztott arab nyelvű táblázatról elmondja, hogy az a túszokat őrző fegyveresek beosztása. Jól látni az őrszolgálat kezdetének dátumát: október 7-ét.

Az izraeli hadsereg egy olyan videót is közzétett az X-en, amelyet az Al-Quds kórháznál, drónnal vettek fel. A képeken azt látni, amint egy palesztin fegyveres, vállán egy páncéltörő rakétával, bemegy a kórház épületbe, majd onnan nyit tüzet az izraeliekre.

Nem sokkal ezután a támadóval egy légicsapás végzett.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×