Infostart.hu
eur:
360.32
usd:
309.42
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Fehéroroszország, 2017. szeptember 18.A Vajar katonai hírügynökség által közreadott kép egy álcázott, Sz-300PSZ légvédelmi rakétarendszerről a Zapad (Nyugat) 2017 elnevezésű orosz-fehérorosz hadgyakorlaton egy meg nem nevezett fehéroroszországi helyszínen 2017. szeptember 16-án. A szeptember 14. és  20. megrendezett, védelmi és terrorelhárító hadgyakorlaton 12 700 katona és 680 harcjármű, 70 repülőgép és 10 hajó vesz részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában. (MTI/EPA/Vajar katonai hírügynökség)
Nyitókép: (MTI/EPA/Vajar katonai hírügynökség)

Kína most Fehéroroszország felé fordult

Kína és Fehéroroszország védelmi együttműködésének megerősítését jelentette be Li Sang-fu kínai nemzetvédelmi miniszter minszki látogatásán.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel folytatott találkozója után a miniszter elmondta: látogatásának célja az államfői szintű megállapodások végrehajtása és a kétoldalú katonai együttműködés megerősítése. Egyik fél sem árult el részleteket az együttműködésről, de a csütörtöki találkozás után megerősítették: a két ország megállapodott arról, hogy már a következő évben közös hadgyakorlatokat tartanak.

A kínai védelmi miniszter fehéroroszországi útja előtt Oroszországban járt.

Lukasenka csütörtökön megerősítette, hogy a Kína által nyújtott katonai támogatást nem fogják más ország ellen irányítani. "Garantálnunk kell országaink és népeink biztonságát. Egy többpólusú világ támogatói vagyunk, tiszteletben tartjuk a területi integritást és a második világháború után létrejött határokat és területi egységeket" - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×