Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Iráni nők az iszlám szent könyv példányaival tiltakoznak a stockholmi Korán-égetés ellen Svédország teheráni nagykövetsége előtt 2023. június 30-án. Stockholm központjában június 28-án Salwan Momika 37 éves iraki bevándorló oldalakat tépett ki és gyújtott meg az iszlám szent könyvéből Stockholm legnagyobb mecseténél az íd al-adha áltozati ünnep idején. A Koránra előzőleg szalonnát helyezett, ami a hívőket súlyosan sértő gesztus volt.
Nyitókép: MTI/AP/Vahid Szalemi

Fehér ház: sértő és félelmet keltő, amit Stockholmban műveltek

A Fehér Ház szerint a svédországi Korán-égetés sértő cselekedet volt, és egyetért a svéd kormánnyal abban, hogy helytelen volt – közölte az amerikai elnöki hivatal helyettes sajtótitkára.

Andrew Bates újságírók előtt kifejtette, hogy az olyan demonstrációk, amiken az eset megtörtént, félelmet kelthetnek, ami akadályozza a muszlim és egyéb vallási kisebbségek tagjait abban, hogy élhessenek a vallás és hit szabadságával.

A svéd NATO-tagsággal kapcsolatban a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem állapít meg időkeretet a belépéshez, de az elnök szeretné, ha minél hamarabb megtörténne.

Elmondta, hogy az amerikai kormányzat véleménye szerint Svédország teljesített minden vállalást, amit tavaly Madridban a NATO csúcstalálkozóján tett, ide értve a terrorellenes intézkedéseket. Hozzátette, hogy Joe Biden elnök reméli, Törökország és Magyarország is támogatni fogja a svéd csatlakozást a védelmi szövetséghez.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×