Infostart.hu
eur:
381.66
usd:
321.74
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Turkey and Sweden flag together realtions textile cloth fabric texture
Nyitókép: Oleksii Liskonih/Getty Images

Csiki Varga Tamás: a Korán-égetés miatt nem lenne szabad veszélybe sodorni Svédország biztonságát

Összetépte, meggyalázta és elégette a Koránt két iraki származású, iszlámellenes tüntető egy stockholmi mecset előtt. Ez nyilvánvalóan provokáció volt, de csak két ember és nem egész Svédország véleménye – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Csiki Varga Tamás szerint attól, hogy egy vagy két egyénnek szélsőséges, torz nézetei vannak, még nem lehet azt általánosítani az egész a svéd társadalomra. Ez tehát nem jelenti azt, hogy Svédország iszlámellenes lenne és ezért nem is lehet erre hivatkozva akadályozni a svéd NATO-csatlakozást.

A szakértő mégis úgy látja, hogy Törökország éppen erre a Korán-égetésre hivatkozva még később fogja ratifikálni Svédország NATO tagságát. Bár – mint mondta – talán Recep Tayyip Erdogan török elnöknek sem érdeke, hogy túlzásba vigye a halogatást.

Az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa arról is beszélt, hogy szigorúbban kellene venni Svédországban a vallásellenes uszításokat és fokozni kellene az ellenőrzést mind a fizikális, mind pedig az online térben. Emlékeztetett rá, hogy már korábban is történt hasonló provokáció. Az idén februárban Rasmus Paludan dán–svéd bevándorlásellenes politikus égette el a muszlimok szent könyvét a stockholmi török nagykövetség előtt.

Ankara egyebek között ezért sem hagyta jóvá eddig a svéd NATO-csatlakozást. A svéd rendőrség ezt követően – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – két hasonló akciót is megtiltott, de a szólásszabadsággal érvelő svéd bíróság végül úgy ítélte meg, hogy ezek nem jelentenek nagy veszélyt a közrendre.

Ugyanakkor Csiki Varga Tamás túlzásnak tartja a történtekre adott török választ. Úgy vélte nem lenne szabad ilyen ügyek miatt veszélyeztetni egész Svédország biztonságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Dollár, forint, részvények: megmutatjuk, mi mozgathatja a piacokat a következő napokban

Dollár, forint, részvények: megmutatjuk, mi mozgathatja a piacokat a következő napokban

Mozgalmas hét után fordulunk rá egy újabb, legalább ennyire sűrű időszakra: a múlt heti éles irányváltások és hirtelen hangulatfordulatok után most kiderülhet, merre áll be tartósabban a piac. A devizák, a kötvények és a részvényindexek egyszerre keresik az egyensúlyt, miközben több kulcsadat is választ adhat arra, hogy milyen az amerikai és erópai makrogazdasági helyzet, meddig tart ki a dollár új lendülete, a forint stabilitása és mi lesz az elmúlt időszak legjobb befektetéséből legnagyobb szakadó arany és ezüst árfolyamával. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×