Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: Wikipédia/Tomás Del Coro

Repülőgép-szerencsétlenség Horvátországban, meghalt mindhárom utas

Lezuhant egy holland jelzésű kisrepülőgép Horvátország északnyugati részén, a Dinári-hegység egyik hegyláncán, a balesetben három ember halt meg - közölte a károlyvárosi (Karlovac) rendőrség.

Az eset még szombaton történt, de a nehéz terepviszonyok miatt a mentőegységek csak nehezen tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Hivatalos információkat ezért csak vasárnap közöltek a hatóságok.

Danko Petrin légvédelmi vizsgálatvezető elmondta: a repülőgép összeroncsolódott a földbe csapódás következtében, majd kigyulladt és teljesen kiégett. A pilóta és a két utas a helyszínen életét vesztette.

"Még várjuk, hogy légiforgalmi irányítás a rendelkezésünkre bocsássa a radaradatokat és a felvételeket a pilótával folytatott beszélgetésről" - hangsúlyozta. Hozzátette: csak ezután kaphatnak teljes képet arról, illetve választ arra a kérdésre, hogy mi, és miért történ valójában.

Elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a szerencsétlenség oka a rossz időjárás volt. A rossz időjárási viszonyok nem jelentik automatikusan, hogy amiatt zuhant le a gép - mutatott rá.

Petrin megerősítette, hogy egy holland jelzésű Cirrus 20 típusú kisrepülőgépről van szó, amelyen a repülési terv szerint három holland állampolgár tartózkodott.

A boncolás választ ad majd mindhárom áldozatok kilétére, haláluk pontos idejére és okára - húzta alá.

(A nyitókép illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

Friss fejlemények a PURL ügyében, Zelenszkij visszautasított egy ajánlatot Orbán Viktorra hivatkozva - Híreink az orosz-ukrán háborúból szombaton

A NATO-tagállamok külügyminisztereinek helsingborgi találkozóján Ukrajna új felajánlásokat kapott partnereitől a PURL-kezdeményezéshez, emellett egy újabb finanszírozási forrást is sikerült felszabadítaniuk. Az Egyesült Államok azonnali és átfogó tűzszünetet sürgetett az orosz-ukrán háború lezárása érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök levélben utasította vissza a társult tagságra vonatkozó német javaslatot. A politikus méltánytalannak nevezte az indítványt, mivel az szavazati jog nélkül hagyta volna Kijevet az Európai Unióban. Cikkünkben folyamatosan követjük az orosz–ukrán háború legfontosabb fejleményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×