Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök (j) Hszi Csin-ping kínai államfő társaságában a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartománybeli Kuangcsouban 2023. április 7-én.
Nyitókép: MTI/AP/SIPA Pool/Jacques Witt

Közös nyilatkozatot adott ki a kínai és a francia elnök az ukrajnai békéért

Hszi Csin-ping kínai elnök vállalta, hogy "támogat minden erőfeszítést, amely a béke visszatérését célozza Ukrajnában" - áll a közös nyilatkozatban, amelyet pénteken, Emmanuel Macron francia elnök kínai látogatásának befejeztével adtak ki.

"A két ország ellenzi az atomerőművek és más békés atomlétesítmények elleni fegyveres támadásokat, és támogatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) a zaporizzsjai erőmű biztonságának szavatolására irányuló erőfeszítéseit"- írták.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy "a konfliktusban érintett valamennyi félnek gondosan be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot".

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Csin-Ping hangsúlyozta, hogy a politikai rendezés az egyetlen megfelelő eszköz az ukrajnai válság megoldásában.

A két félnek félúton kell találkoznia, hogy megteremtsék a politikai rendezés feltételeit - mondta a külügyi közlemény szerint Hszi Csin-ping Emmanuel Macronnak a Kuangcsou városban elköltött vacsorán pénteken.

Csütörtökön Pekingben 90 percig tartó kétoldalú találkozójuk kezdetén Emmanuel Macron felhívta Hszi Csin-ping elnök figyelmét arra, hogy "az ukrajnai háború nagy csapást mért a (nemzetközi) stabilitásra", és számít Kínára, hogy "mindenkit visszatérít a tárgyalóasztalhoz".

A francia fél tájékoztatása szerint Hszi Csin-ping kijelentette: kész felhívni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, első ízben a konfliktus kezdete óta, hozzátéve, hogy ezt egy általa választott időpontban teszi meg.

Kína februárban tette közzé 12 pontos álláspontját az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban. A béketervnek is tekintett kezdeményezés felszólítja Moszkvát és Kijevet a tárgyalásokra.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×