Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

A háború miatt eltörölnek egy munkaszüneti napot Dániában

A védelem kérdése a dán politikai viták előterében áll az ukrajnai háború óta. Az intézkedés kemény bírálatokat váltott ki.

A dán balközép és jobbközép pártok koalíciója megállapodott egy munaszüneti nap eltörlésében, ugyanis a koalíció egyik prioritása, hogy három évvel korábban elérje a NATO által kitűzött célt, és a GDP két százalékát költse a védelmi kiadásokra – írta a napi.hu a BBC alapján.

A szociáldemokrata miniszterelnök, Mette Frederiksen be is jelentette, hogy a kormány eltörli a 11 dán munkaszüneti nap egyikét, a termelékenység és a gazdasági aktivitás fellendítésének reményében. A rendelkezés áldozata valószínűleg a Store Bededag (Nagy Imanap) lesz, amely minden évben a húsvét utáni negyedik vasárnapot megelőző péntekre esik, és 1686-ban vezették be munkaszüneti napként.

A lelkészek szövetségének elnöke, Pernille Vigso Bagge "szomorúan" fogadta a nap elvesztésének perspektíváját, és azt mondta, hogy az ünnepnap megszüntetése "logisztikai rémálom" elé állítja a papokat és a konfirmációra várókat, mivel a Store Bededag hagyományosan a nagy konfirmáció napja.

Az ünnep eltörléséről szóló döntésről kérdezve a miniszterelnök asszony annyit mondott: "Európában háború van, és meg kell erősítenünk a védelmünket. Ehhez pedig mindenkinek egy kicsit többel kell hozzájárulnia".

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei ajatollah halálát az amerikai–izraeli légitámadásokban

Donald Trump bejelentése után megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban a Teherán belvárosában lévő rezidenciáján. Az iráni Forradalmi Gárda „súlyos, határozott és elrettentő büntetést” ígért Hamenei halála miatt. Közlésük szerint „a valaha volt legintenzívebb támadó művelet” vár Izraelre és az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×