Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: NASA

Űrháború: az oroszok már a civil műholdakat fenyegetik

A moszkvai külügy egyik magas rangú tisztviselője szerint még a kereskedelmi műholdakat is lelőhetik, ha azok részt vesznek a háborúban.

Konsztantyin Voroncov, az orosz külügyminisztérium illetékes igazgatóhelyettese az ENSZ Közgyűlés Első Bizottságának ülésén elmondta, a kereskedelmi műholdak legitim célpontjává válhatnak egy katonai csapásnak azt követően, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a világűrt a nyugati dominancia érvényesítésére próbálják felhasználni.

Voroncov kifejtette, hogy a nyugati műholdak használata az ukrán háborús erőfeszítések támogatására "rendkívül veszélyes tendencia". Hozzátette, provokatív, hogy a Nyugat ilyen műholdakat használ Ukrajna támogatására.

"Arról beszélünk, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a polgári űrinfrastruktúra összetevőit, beleértve a kereskedelmi célúakat is, fegyveres konfliktusokba vonják be".

Voroncov nem említett konkrét műholdas cégeket, bár Elon Musk, a SpaceX űripari vállalat alapítója a hónap elején azt mondta, hogy rakétacége továbbra is finanszírozni fogja az Ukrajnában működő Starlink internetszolgáltatást.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×