Infostart.hu
eur:
381
usd:
323.49
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Forrás: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin New Yorkban: a nők értenek a válságkezeléshez

Az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett New York-i fórumán szólalt fel az államfő.

A nők értenek a válságkezeléshez, anyaként rendelkeznek ezzel a tapasztalattal, és képesek közösségeket összetartani – hívta fel a figyelmet Novák Katalin köztársasági elnök az ukrajnai háborúra is utalva az ENSZ női állam- és kormányfőknek szervezett New York-i fórumán.

A női vezetők tanácskozásán Novák Katalin szorgalmazta, hogy a nők lehetőséget kapjanak arra, hogy teljes életet éljenek, ne kelljen választaniuk anyaság és karrier között, és a nők köréből kikerülő vezetők erre is példát jelenthetnek.

Az államfő példaként a magyar családpolitika elemeit említette, amelyek lehetőséget adnak a nők számára.

  • Elsőként említette az együttműködést a férfiak és nők között, ennek részeként a lehetőséget a terhek megosztására azáltal, hogy az anyák mellett az apák, sőt a nagyszülők is otthon maradhatnak és igénybe vehetik a gyermekvállaláshoz kötődő támogatásokat.
  • Második példaként a pénzügyi támogatás lehetőségét említette, azt, hogy a négy- vagy többgyermekes anyák teljes szja-mentességben részesülnek. Megjegyezte, hogy a magyar kormány szeretné ezt kiterjeszteni a 3 gyermekes anyákra is. Novák Katalin hozzászólásában
  • harmadikként példaként azt emelte ki, hogy a női vezetők példaképek lehetnek a család és karrier összeegyeztetésének megteremtésében.

A női állam- és kormányfők fórumát az ENSZ Közgyűlésének előző, valamint jelenlegi elnöke, a magyar Kőrösi Csaba hívta össze. A tanácskozást Helen Clark, Új-Zéland korábbi miniszterelnöke vezette, azon részt vett a világ több tucat országának női vezetője. A felszólalók között volt - a magyar köztársasági elnök mellett - Izland, Banglades, Uganda miniszterelnöke. A fő témák a nemek közötti teljes társadalmi egyenjogúság elérése, ennek módjai, valamint a nők minél teljesebb bevonásának lehetséges társadalmi előnyei voltak.

Novák Katalin hivatalos programja szerdán folytatódik New York-ban, ahol helyi idő szerint kora délután az ENSZ Közgyűlésében is felszólal.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Jó a hangulat az Egyesült Államokban, emelkedőben az indexek

Jó a hangulat az Egyesült Államokban, emelkedőben az indexek

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×