Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A vatikáni média által közreadott kép Ferenc pápáról a bíborosok konzisztóriumán a Vatikánban 2022. augusztus 29-én. Két nappal korábban a római katolikus egyházfő előtt húsz új bíboros tette le esküjét.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni média

Ferenc pápa: esedezem az értelmetlen és tragikus ukrajnai háború befejezéséért!

Kazahsztánba utazott kedd reggel Ferenc pápa a világvallások vezetőinek kongresszusára.

A katolikus egyházfő gépe hatórás repülőút után kedd délután szállt le Nur-Szultanban, a kazah fővárosban, ahol részt vesz a világtalálkozón, és fogadja őt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök.

Ferenc pápa diplomaták és a kazah civil társadalom képviselői előtt elmondott beszédében "az értelmetlen és tragikus ukrajnai háború végéért" esedezett.

"Azért jöttem, hogy a békéért kiáltók könyörgését visszhangozzam, mert a béke globalizált világunk fejlődésének lényegi útja" - mondta.

"Azoknak, akik nagy hatalommal rendelkeznek a világban, nagyobb felelősségük is van mások, különösen azon országok iránt, amelyekben gyakoribbak a nyugtalanságok és konfliktusok" - tette hozzá, szavait a nagyhatalmakhoz intézve.

A pápa politikai párbeszédet és "Helsinki szelleméhez" történő visszatérést sürgetett egy sokkal biztonságosabb és nyugalmasabb világ érdekében.

"Ideje megtanulnunk nem elmélyíteni az ellenségeskedést, és nem támogatni a szemben álló tömböket.

Olyan vezetőkre van szükségünk, akik a nemzetközi színtéren a népek közötti kölcsönös megértést és párbeszédet, Helsinki szellemének újjászületését segítik elő, a többpólusú világ megerősítésére törekszenek, hogy sokkal biztonságosabb és békésebb világot építhessünk az újabb nemzedékeknek. Ehhez türelemre, megértésre és párbeszédre van szükség mindenkivel. Ismétlem: mindenkivel" - emelte ki Ferenc pápa.

Tokajev angolul mondott beszédében nem említette Ukrajnát, de általánosságban arról szólt, hogy az emberiség "a szakadék szélén áll a geopolitikai feszültségek elmérgesedése, a globális gazdaság nehézségei és a normalitássá váló, elburjánzó vallási és etnikai viszálykodások közepette".

Kiemelte, hogy "a geopolitikai csomópontok kereszteződésében" fekvő Kazahsztánnak fontos szerep jut a konfliktusok rendezésében.

Tokajevvel a pápa legutóbb áprilisban, videokonferencia keretében tárgyalt.

A Világvallások Kongresszusát a kazah fővárosban tartják, immár hetedik alkalommal. Római pápa először vesz részt az eseményen.

A rendezvény első napján, szerdán tárgyalások, közös imádság és egy Ferenc pápa által bemutatandó szentmise szerepel a programban.

Ferenc pápa csütörtökön, a kongresszus zárónapján, a vallási vezetők közös közleményének kiadása után utazik el a kazah fővárosból.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×