Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.87
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Palesztin tűzoltók egy megsemmisült lakóépület lángjait oltják Gázában 2022. augusztus 5-én, miután az izraeli hadsereg több légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben. Az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet al-Kudsz Brigádok nevű katonai szárnya bejelentette, hogy a támadásokban elhunyt egyik vezetőjük, Tajszír al-Dzsabari.
Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Hadműveletet indított az izraeli hadsereg a Gázai övezetben

Hajnalhasadásnak nevezték el, a Gázai övezet iszlamista szervezeteit támadják - jelentette a helyi média.

Pénteken délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.

Az izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket. A gázai egészségügyi tisztviselők szerint legalább négyen meghaltak az izraeli légicsapásban, további tizenöten megsebesültek. Az Iszlám Dzsihád megerősítette, hogy az elhunytak között volt Tajszir Dzsabari, a szervezet 2019-ben megölt katonai főnökének, Baha Abu al-Atának az utóda.

Dzsabari a szervezet katonai szárnyának vezetője volt a Gázai övezet északi részén, valamint ő felelt a hadműveletekért és a kapcsolattartásért az övezetet irányító Hamásszal.

A közelmúltban izraeli katonai és polgári célpontok lövését szorgalmazta.

"Az ellenség háborút kezdett népünk ellen és ellenünk, s mi meg fogjuk védeni magunkat és népünket" - jelentette ki az Iszlám Dzsihád közleménye. "Ez a nap a győzelemre hivatott, s az ellenségnek meg kell értenie, hogy megadás nélküli háború lesz. Nincsenek átléphetetlen határvonalaink, és nincs mód a megállásra" - mondta az Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad al-Nakhala az izraeli hadművelet megindulása után.

Az izraeli hadsereg szóvivői szerint az izraeli repülőgépek katonai bázisokat és más, az Iszlám Dzsihád által használt épületeket vettek célba. Pénteken a Gázai övezet határához vitték az elit Golani-egységeket és egy páncéloshadtestet, valamint tartalékosokat mozgósítottak. "A kormány nem engedi, hogy terrorszervezetek határozzák meg a Gázai övezet napirendjét, és fenyegessék Izrael állampolgárait" - mondta Lapid a Gázai övezet izraeli bombázása után.

A légicsapások előtt Jaír Lapid miniszterelnök és Beni Ganz védelmi miniszter megbeszélést tartott, melyen felmérték a gázai biztonsági helyzetet.

A gázai övezet szomszédságában szombat este 8-ig az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk az izraelieknek, szüneteltetik az oktatást, és legfeljebb tíz főig gyülekezhetnek az emberek. 80 kilométeres körzetben szabad térben csak tízen, zárt helyeken legfeljebb százan gyűlhetnek össze, és szintén zárva tartanak az iskolák, óvodák.

A Hajnalhasadás hadművelet kezdete előtt az Iszlám Dzsihád több napja megtorlással fenyegetőzött, mert ezen a héten letartóztatták egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjét, Bassam al-Szaadit.

Izrael az utóbbi négy napban a fenyegetések miatt utakat zárt le az övezethez közeli területeken, és "különleges helyzetet" hirdetett óvatossági rendszabályokkal a helyi civil lakosság számára.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

Trükközni kezdtek az luxusingatlanok árával a kormány bejelentése után Nagy-Britanniában

A 2024-es őszi brit költségvetésben bejelentett, a nagy értékű ingatlanokat sújtó új adó már most érezteti hatását az angliai piacon: a Hamptons ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint az új teher máris megváltoztatja a piaci szereplők magatartását - írja a Financial Times. Az eladók és a vevők egyaránt igyekeznek elkerülni, hogy az érintett ingatlanok becsült értéke átlépje a kritikus adózási küszöböt, amikor a nagy értékű ingatlanokra kivetett adópótlék 2028 áprilisában hatályba lép.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×