Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.95
bux:
126912.14
2026. február 23. hétfő Alfréd
Látogatók az áldozatok emlékművénél a Fukusima prefektúrabeli Namiében 2019. március 11-én, a Japán északkeleti partvidékén történt földrengés és szökőár nyolcadik évfordulóján. A 9-es erősségű földrengés és az általa kiváltott szökőár következtében csaknem 19 ezer ember életét vesztette vagy eltűnt.
Nyitókép: MTI/EPA

Fukusima: 11 évvel a katasztrófa után térhetnek haza egy közeli város lakói

A hatóságok csütörtökön hatályon kívül helyezték a radioaktív sugárzás magas szintje miatt a baleset idején elrendelt kiürítést.

Okumában helyi idő szerint reggel 9 órakor oldották fel a korlátozásokat egy 8,6 négyzetkilométeres területen, amit újjáépítési helyszínné nyilvánítottak, miután befejeződtek a sugárzás szintjének csökkentését célzó munkálatok. A katasztrófa miatt 2011-ben a több mint tizenegyezres lélekszámú város teljes lakosságát evakuálták.

A település délnyugati részén már 2019 áprilisában feloldották az evakuációs utasítást: ide azóta nagyjából négyszázan tértek vissza.

A szerencsétlenség után egy évtizeddel hét fukusimai körzetben mintegy

337 négyzetkilométer továbbra is lakhatatlan a magas sugárzás miatt, és ez vélhetőleg még sokáig így marad.

A következő hónapokban és években Fukusima prefektúra több városában oldhatják fel a visszatérési tilalmat.

Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, a Fukusima-1 erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni. Közülük több tízezren a mai napig nem térhettek vissza otthonukba.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×