Dubravka Suica, a brüsszeli testület alelnöke beszélt a részletekről.
Az Európai Bizottság készen áll az uniós alapszerződések módosítására - jelentette ki Dubravka Suica, a brüsszeli testület alelnöke az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban.
Az uniós szerződések felülvizsgálatát szolgáló konvent összehívásáról szóló parlamenti vitában a biztos elmondta: az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozaton meghallgatták az állampolgárok felvetéseit, most az uniós intézmények feladata, hogy a legrövidebb időn belül összegezzék ezeket, és megvalósítási terveket készítsenek.
Véleménye szerint a közelmúltbeli példák azt mutatták, hogy az EU még járvány vagy háború idején is képes teljesíteni olyan területeken, amelyekről az uniós szerződések nem rendelkeznek kifejezetten.
"Tovább is mehetnénk, s amint az EP állásfoglalásában kimondja,
az EU nagyobb szerepet is játszhatna az egészségügyben és a védelemben, illetve olyan kulcsfontosságú területeken, ahol az egyhangú döntéshozatalnak nincs értelme"
- jegyezte meg.
Suica elmondta továbbá, hogy a bizottság jövő héten közleményt ad ki, amelyben bemutatja a konferencia eredményeinek nyomon követésé a testület hatáskörébe tartozó területeken. Mint mondta, több területen az uniós intézmények már most is tudnak lépéseket tenni, és a javaslatok némelyike gyorsan megvalósítható, a bizottság első javaslatát az elnök, Ursula Von der Leyen fogja szeptemberben bemutatni.
"Meg kell találnunk a legközvetlenebb utat a konferencia következtetéseinek nyomon követésére, vagy úgy, hogy teljes mértékben kihasználjuk a szerződéseken belüli lehetőségeinket, vagy ha kell, megváltoztatjuk a szerződéseket" - tette hozzá a bizottság alelnöke.
KezdőlapKülföldMódosulhat az EU alapszerződése az egyhangú döntések kényszere miatt
Tovább éleződik a helyzet Szlovákia és Ukrajna között az olaj- és áramszállítás miatt. Robert Fico szlovák miniszterelnök azzal fenyegetőzik, hogy leállíthatják az Ukrajnába irányuló sürgősségi villamosenergia-exportot, ha nem áll helyre az orosz olaj tranzitja.
Kína átfogó értékelést készít az amerikai Legfelsőbb Bíróság vámügyi határozatáról, egyúttal felszólította Washingtont az egyoldalú intézkedések visszavonására. Az ítéletre válaszul Donald Trump új védővámokat jelentett be, ami globális bizonytalanságot okozott.
Mi történik, ha elfogy az európai acél? És miért drágább Európában az acélgyártás, mint máshol? Európa komoly versenyt fut az acél- és fémipar megmentéséért.