Infostart.hu
eur:
353.78
usd:
309.67
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Alexander Schallenberg újonnan beiktatott osztrák kancellár nyilatkozik a sajtó képviselőinek a bécsi kancellária épületében 2021. október 11-én, két nappal Sebastian Kurz osztrák kancellár lemondása után.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Két hónap alatt már a második osztrák kancellár mondott le

A korrupcióval megvádolt Sebastian Kurz októberben hagyta ott a posztot, csütörtökön pedig a politikától való teljes visszavonulását is bejelentette 35 évesen, utódja, Alexander Schallenberg pár órával ezután mondott le.

Lemondott Alexander Schallenberg osztrák kancellár – írja az osztrák közszolgálati média jelentése nyomán a 24.hu. Schallenberg alig két hónappal korábban, október 11-én lépett hivatalba, azt követően, hogy elődje, Sebastian Kurz ugyancsak önszántából távozott hivatalából – emlékeztet a lap.

Mint azt az Infostart is megírta csütörtökön, Sebastian Kurz bejelentette, hogy teljesen visszavonul a politikától, a 35 éves exkancellár lemondott pártelnöki posztjáról, mivel "elvesztette a lelkesedését a korrupciós vádak miatt". A volt kancellárt november közepén fosztotta meg mentelmi jogától az osztrák Parlament, miután korrupció gyanúja miatt folytatnak ellene vizsgálatot.

"Nem vagyok sem szent, sem bűnöző" – mondta a megvádolt expolitikus. "Emberi lény vagyok, erősségekkel és gyengeségekkel" – fűzte hozzá. Azt is mondta, hogy nem követett el semmilyen törvénytelenséget.

Schallenberg a lemondását bejelentő közleményében azt írta, hogy nem áll szándékában és sosem állt szándékában átvenni az ÖVP elnöki székét, azonban határozott véleménye, hogy mindkét hivatalt, tehát a kancellári posztot, illetve az Ausztriában legtöbb szavazatot szerző párt vezetését minél gyorsabban egy embernek kell átvennie.

A 24.hu idézi a Spiegelt, amely arról ír, hogy médiaértesülések szerint

a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer lehet esélyes mindkét posztra,

az ÖVP elnöksége pénteken fog ülésezni.

Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium magyar-német intézetének igazgatója az osztrák politikai helyzetről érdeklődésünkre korábban elmondta, hogy Ausztriában jelenleg meggyengült a Néppárt és megerősödtek a szociáldemokraták, ezért nem biztos, hogy a Zöldeknek – akik korábban hangosan követelték Sebastian Kurz távozását – most egy előrehozott választás az érdekükben állna. Arról is beszélt, hogy hamarosan újabb kancellárváltás jöhet. Ez nagyon hamar meg is valósult.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×