A keddi EU-pénzügyminiszteri ülést hétfőn szokás szerint megelőzte az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszteri ülése is, ahol az egyik kiemelt téma az infláció volt. Mert bár az év eleji járványbezártságot követő nyitás nyomán szinte mindenütt felpörgött a gazdaság – statisztikák szerint az unió harmadik negyedévi GDP-növekedése elérte a 2,2 százalékot –, ám a közösségi szinten időközben 4,1 százalékra ugrott inflációs ráta több, mint tíz éve példátlan mértékűnek számít. (A járványt megelőző időkben oly csekély volt az infláció, hogy még a tartós defláció veszélyét is valós kockázati tényezőként tárgyalták közgazdászkörökben.)

Szakértők szerint a gyors áremelkedés különösen a leszakadó társadalmi rétegeket, valamint a még számottevő megtakarítással nem rendelkező, viszont családalapítás miatt plusz költségekre kényszerülő fiatalokat sújtja. És mint a Politico elemzése megjegyezte: profi politikusok jól tudják, hogy a közvetlen megélhetés rosszabbodása hamar mozgósító erejű népharagot tud kiváltani, amit az aktuális kormányok ritkán szoktak sérülés nélkül átvészelni. Az aggodalom tehát az országok ügyeinek féltésén túl kormányzati túlélési reflex is.

Az áremelkedés ténye önmagában senkit nem lepett meg.

A járványleállásokat követő újraindulás jegyében mindenütt tetemes kormányzati pénzeket pumpáltak a gazdaságokba,

közösségi és nemzetállami szinteken egyaránt, amit még inkább lehetővé tett az a tény, hogy a közösségi stabilitási paktum fiskális szabályait és korlátjait a járvány idejére uniós szinten – tagállami egyetértés mellett – több évre felfüggesztették (a jelenlegi tervek szerint 2022 végéig).

E korlátok egyike a tagállami infláció lehetséges mértékének szabott határt, ami azonban egyelőre szintén hatályon kívül van tehát.

Az infláció ennek nyomán az év folyamán kezdett egyre jobban belendülni, ezt azonban különböző szakmai és politikai fórumokon visszatérően átmeneti jelenségnek minősítették. A visszatérő érv – miként azt Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke múlt héten is hangsúlyozta, midőn kifejtette, hogy az EKB belátható időn belül „nagy valószínűséggel” nem kíván kamatot emelni –, hogy

a jelen infláció egyszeri és rendkívüli.

Szemben például a hetvenes évek olajválságát követő tetemes áremelkedési spirállal, ezúttal a kiváltó ok nem valamely fontos gazdasági komponens árszintjének váratlan és brutális emelkedése (bár az energiaárak meglódulásával valamilyen fokig ez a tényező is jelen van a mostani helyzetben is). Hanem a hosszú bezártságot követő fogyasztási robbanás – a háztartásoknál jelentős elköltetlen jövedelem maradt a gazdasági, társadalmi folyamatok leállása idején –, és a gazdasági folyamatok hirtelen felpörgése, valamint a szintén még lezárással összefüggő helyenkénti kimaradás (hiány) az ellátási láncokban.

A spanyol El Paisnak ennek kapcsán még hétfőn is – órákkal a miniszterek ülése előtt – úgy fogalmazott Philip Lane, az EKB egyik vezető közgazdásza, hogy a jelen infláció szerinte „atipikus és ideiglenes”, ami legkésőbb jövőre el fog múlni, midőn a gazdasági folyamatok ismét globális léptékben ráállnak a normális működési ütemre.

A Politico szerint ugyanakkor politikusi körökben nem mindenki ennyire optimista. A brüsszeli kiadvány idézte az euróövezet egyik névtelenséget kérő „veterán tisztviselőjét”, aki egyfelől elismerte, hogy inflációra az újranyitás után mindenki számított, ám

a felfutása a vártnál gyorsabbnak és agresszívabbnak bizonyult, és vannak növekvő kétségek gyors elmúlását illetően is.

Ez egyébként a Bloomberg szerint nyomvonalakban az EKB kormányzótanácsában is megjelenik, midőn úgymond kezd szakadás mutatkozni a Lagarde által is képviselt optimista megközelítés és az „aggódók” beavatkozóbb párti álláspontja között.

A gazdaságpolitikai hírszolgálat ennek kapcsán idézte is Gabriel Makhloufot, az ír központi bank elnökét, aki maga is úgy fogalmazott, hogy szerencsésebb lenne inkább előbb, mint később tevőlegesen is fellépni a szűnni nem akaró inflációs nyomás ellen.

A vezető központi bankok – mint az amerikai FED, az EU-féle EKB vagy a brit Bank of England – egyelőre nem mozdulnak, az inflációs fenyegetések idején rutinszerűen alkalmazott kamatemelések egyelőre elmaradtak. De egyes elemzések nem tartják kizártnak, hogy a lassan tartóssá váló infláció politikai következményei előbb-utóbb lépéskényszerbe hozhatják mind a politikai elitet, mind pedig a központi bankok vezetését.

Miként azt az Infostart is megírta kedd reggel, legfrissebb magyar inflációs adatok is a vártnál nagyobb emelkedést mutatnak. A Magyar Nemzeti Bank értékelését itt olvashatja.