Infostart.hu
eur:
376.9
usd:
323.02
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes
2-es metró Örs vezér tere
Nyitókép: BKK

Rajt: tervezhetik a HÉV és a metró összekötését

Aláírták a tervezési szerződést a HÉV és az M2-es metróvonal összekötésére, az H8 és a H9 vonalak korszerűsítésére.

Aláírták a tervezési szerződést a HÉV és az M2-es metróvonal összekötésére, valamint a H8/H9 vonalak korszerűsítésére, felújítására szerdán Budapesten, a XVI. kerületi polgármesteri hivatalban.

A beruházás előkészítését célzó tervezői szerződést Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) parlamenti államtitkára és Keszthelyi Tibor, a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá a tervezői konzorcium (FŐMTERV Zrt., UTIBER Kft., RING Kft.) képviseletében.

Csepreghy Nándor az aláírási ünnepségen kiemelte, a tervezési szerződés 8,5 milliárd forint értékű, a tervek alapján

2029-ben lesz kiírható a kivitelezési közbeszerzési tender, majd 2029 végén, 2030 elején megindulhat a kivitelezés. A kormány döntése alapján a most aláírt szerződés teljes forrása rendelkezésre áll

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a projekt nemcsak vasúti sínekről, járművekről szól, hanem több mint 300 ezer ember mindennapi életéről is a térségben, akiknek a hétköznapi közlekedése gyorsabbá, egyszerűbbé és kényelmesebbé válik.

Az ÉKM államtitkára felidézte, hogy az országban több HÉV fejlesztése is zajlik. Példaként említette, hogy a H5-ös vonalon a kivitelezési közbeszerzés van folyamatban, előkészítés alatt van a déli irányú HÉV-vonal tervezése. A tervek szerint még az idén leszerződnek 54 darab új HÉV-jármű beszerzésére, ebből 2029-ig 118 darab meg is érkezik, utána pedig ütemesen, a pályafejlesztések előrehaladtával jön a további 36 jármű.

Hozzátette,

a HÉV-ek a viszonylag koros állapotuk ellenére a MÁV-Volán csoport egyik legüzembiztosabb járművei, több mint 95 százalékos menetrendszerűséggel járnak.

A fejlesztésekkel hozzájárulhatnak az autós közlekedés kiváltásához kötöttpályás közlekedéssel - mondta.

Csepreghy Nándor szólt arról, hogy szükséges a közösségi közlekedés fejlesztése, a kötöttpályás közlekedés erősítése a közúti személyszállítási mellett, és utalt arra, hogy ezer új autóbusz beszerzése van folyamatban.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter emlékeztetett, hogy a HÉV és a metróvonal összekötése régi álmot valósít meg. Ezzel olyan közlekedés jön létre, amely még szorosabb kapcsolatot tesz lehetővé az agglomeráció és Budapest között. A projekt megvalósításával sokak számára válhat kényelmesebbé és gyorsabbá a közlekedés. A tervezés egyebek közt arról is szól, hogy hogyan alakul Gödöllő HÉV-közlekedése, tekintettel a megújuló kastélyra és agrárkampuszra – tette hozzá.

Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a projekt nagy lépés a térségben élők számára, és reálisnak tartotta, hogy 2030-ig meginduljon a mintegy 200-300 milliárd forintos beruházás.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint az M2-es metróvonal Cinkotáig történő meghosszabbításával és a további 27 kilométernyi HÉV vonal felújításával lényegesen gyorsabb, versenyképes városi és elővárosi gyorsvasúti rendszer épülhet ki Csömör, Gödöllő és Budapest belvárosa között. A tervezési folyamat magában foglalja a korábban elkészült vizsgálati anyagok felhasználásával döntéselőkészítő dokumentáció, környezeti hatástanulmány, teljes körű engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció, valamint a kivitelezési közbeszerzés kiírására alkalmas közbeszerzési dokumentáció elkészítését 2029 végéig.

A H8/H9-es HÉV és az M2-es metró fejlesztésének célja a közlekedési módváltás támogatása, az átszállások számának és idejének csökkentése, valamint a környezeti terhelés mérséklése. A metró meghosszabbítása Cinkotáig a Budapest külső kerületeiben élők megváltozott utazási igényeit szolgálja ki.

A teljes vonalszakasz - hozzávetőlegesen nyolc kilométer metró- és huszonhét kilométer HÉV-vonal - megtervezése szükséges, a feladat része a csömöri átkötést biztosító szakasz utolsó két kilométeres dízelüzemű részének a villamosítása is.

Valamennyi megállóhely rekonstrukciója és akadálymentesítése megtörténik, emellett korszerű utastájékoztató rendszerek épülnek ki. A cinkotai és a gödöllői végállomás is teljesen megújul, a H8-as HÉV-szakaszon egy új megállót is terveznek a Hungaroringnél.

Azokra a szakaszokra, ahol a lakóépületek közel helyezkednek el a HÉV-hez, zajárnyékoló falakat terveznek, és számos szintbeni kereszteződés megszűnik.

A projekt érdekessége és jelentős mérnöki kihívása

az Örs vezér tér felett egy hozzávetőlegesen 80 méter támaszközű vasúti híd megtervezése, amely lehetővé teszi a kötöttpályás közlekedést a két 2x2 sávos út felett

– tájékoztatott az ÉKM.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt a kampányzáró gyűlése szombat este lesz Budapesten, a Szentháromság téren.

J. D. Vance Budapestről Pakisztánba tart az iráni békéről tárgyalni

Szombaton Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban folytat tárgyalásokat az Egyesült Államok és Irán a háború lezárásáról. A jelenleg Budapesten tartózkodó J. D. Vance amerikai alelnök is részt vesz a tárgyalásokon – jelentette be Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Az utolsó pillanatban jött a fordulat az iráni konfliktusban, Donald Trump két hétre felfüggesztette a tervezett amerikai támadásokat, miután körvonalazódott egy megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. A lépés azonnali piaci reakciót váltott ki, az olajárak meredeken esnek, miközben a részvénypiacokon nagy rali bontakozott ki. A hangulat javulása ellenére a befektetők továbbra is árazzák a kockázatokat, az arany és az állampapírok iránti kereslet is nőtt, ami azt jelzi, hogy a piac egyszerre árazza a feszültség enyhülését és a bizonytalanság fennmaradását. A felek közben már tárgyalásra készülnek, de továbbra is kérdés, hogy a törékeny fegyverszünetből valódi béke lesz-e. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×