Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
312.53
bux:
140630.7
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Mihaela Anghel, a Matei Bals fővárosi járványkórház 26 éves ápolónője (b) megkapja az első koronavírus (COVID-19) elleni oltást Bukarestben 2020. december 27-én. Anghel 2020 februárjában részt vett az első igazolt romániai fertőzött kezelésében.  A BioNTech és Pfizer által kifejlesztett vakcinából két nappal korábban érkezett meg Romániába az első tízezres szállítmány.
Nyitókép: Megkapja az első koronavírus elleni oltást Bukarestben az az ápoló 2020. december 27-én, aki 2020 februárjában részt vett az első igazolt romániai fertőzött kezelésében. MTI/AP/Andreea Alexandru

Már Németországba is szállítanak koronavírus-betegeket Romániából

Német katonai repülőgéppel szállították hétfőn Bukarestből Németországba az első hat súlyos állapotban lévő romániai koronavírusos beteget – tájékoztattak a romániai hírtelevíziók.

Magyarország, Lengyelország és Ausztria után Németország már a negyedik uniós tagállam, amely olyan, válságos állapotban lévő fertőzöttek átvételével segíti Romániát, akiknek a túlterhelt hazai egészségügyi rendszer nem tud megfelelő ellátást biztosítani. Németország 18 romániai koronavírusos beteg kezelését vállalta.

Romániában egy hete tetőzött a járvány negyedik hulláma, a napi esetszámok csökkenni kezdtek, de a kórházakra nehezedő nyomás még nem enyhült. A kórházakban hétfőn több mint 20 ezer fertőzöttet ápoltak, a súlyos betegek közül 1876-nak jutott ágy az intenzív terápiás részlegeken. A többiek továbbra is a sürgősségi ügyeleteken várják, hogy valahol felszabaduljon számukra egy hely az intenzív osztályon, vagy külföldre szállítsák őket.

A járványügyi válságtörzs összegzése szerint Romániában továbbra is

hárompercenként meghal egy koronavírusos beteg, az áldozatok száma a múlt héten már meghaladta a háromezret.

Október 8-a óta a világon Romániában a legmagasabb az egymillió lakosra jutó Covid-halálesetek egyhetes mozgóátlaga, vagyis lakosságarányosan itt követeli a legtöbb áldozatot a járvány.

Az újonnan diagnosztizált heti fertőzések száma július közepe óta először csökkent a múlt héten (86 ezerre) az előző hetihez (105 ezerhez) képest. Míg az új esetek száma egy hét alatt 18 százalékkal szorult vissza, az elhalálozásoké (3072) csak 4 százalékkal emelkedett az előző héthez viszonyítva.

A járványgörbe tetőzéséről szóló hírekkel egy időben az uniós zöld igazolvány használatának bevezetésekor hirtelen megugrott oltakozási hajlandóság is visszaesett.

A 19,3 milliós Romániában vasárnap átlépte a hétmilliót a beoltottak száma, így a beoltható (12 év feletti) lakosság átoltottsága meghaladta a 41 százalékot. A hatmilliós küszöböt október 18-án lépték át. Kevesebb mint két hét alatt tehát több mint egymillió ember vette fel az oltást, vagyis ebben az időszakban több mint 75 ezerrel emelkedett naponta a beoltottak száma.

Az elmúlt hét végén azonban az újonnan beoltottak számának addig meredeken felfelé ívelő görbéje hanyatlani kezdett: a múlt heti százezret meghaladó csúcsértékek után szombaton már csak 57 ezren, vasárnap pedig 41 ezren jelentkeztek az első adag oltásra Romániában.

Címlapról ajánljuk
Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Hőkupola után villámcsapások, vihar és villámárvizek – intenzív napon vannak túl a tűzoltók

Kedden összesen 208 helyszínre riasztották a tűzoltókat különböző károk felszámolása érdekében. A legtöbb vihar miatti beavatkozásra Hajdú-Bihar és Pest megyében volt szükség, de Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megyében, valamint Budapesten is több helyszínre hívták a hatóságokat – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel arról is beszélt, mire kell nagyon odafigyelnünk ilyenkor az otthonunkban, a kertben, illetve az autóval való parkolásnál.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Veszélyes bogár jelent meg Magyarországon, itt a felhívás a lakosság felé

Megerősítette a kőrisrontó karcsúdíszbogár (Agrilus planipennis) jelenlétét június végén Beregsurány térségében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumi vizsgálata. A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért a Nébih a szükséges növényegészségügyi intézkedések részeként fokozott ellenőrzést rendelt el. A Nébih emellett felhívja a lakosság figyelmét, hogy amennyiben a kőrisrontó karcsúdíszbogárhoz hasonló rovart észlelnek, haladéktalanul jelezzék azt a helyi kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, valamint a Nébih-nek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×