Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Nem kezd földvásárlásba a Felvidéken a magyar kormány

Szlovákia kérte ennek a programnak a leállítását, Magyarország bólintott.

Mégsem hozza létre a magyar kormány azt a 400 millió eurós befektetési alapot, amelyen keresztül határon túli földvásárlásba kezdett volna - olvasható az Új Szó felvidéki magyar hírportálon a pozsonyi külügyre hivatkozva, amely a lapnak jelezte, Szijjártó Péter visszavonta elhatározását külgazdasági miniszterként, szlovák kérésre.

A cikk szerint erről a témáról egy nappal korábban a magyar és a szlovák miniszterelnök is tárgyalt, és az ügyben Orbán Viktor levelet is küldött Eduard Hegernek.

„Fontosak számára a kétoldalú kapcsolataink” – idézte Orbánt a szlovák miniszterelnök, és egyben üdvözölte a magyar kormányfő döntését.

Pozsony még azt is tudni szeretné, Magyarország milyen célból vásárolt szlovákiai műemléképületeket, illetve a magyar kormány további, Szlovákia területén megvalósuló programjairól is tájékoztatást vár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×