Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
börtön

Vietnám ünnepel, elengednek 3026 foglyot

Külföldiek is vannak köztük.

A vietnámi kormány több mint háromezer rabot részesít amnesztiában az ország függetlenségének 76. évfordulója alkalmából, ám a hivatalos bejelentésből nem derül ki, hogy a rendelkezés kiterjed-e a politikai foglyokra is.

A tájékoztatás szerint a szabadon bocsátandó 3026 rab között 21 külföldi is van, köztük tíz kínai, valamint egy amerikai és két japán állampolgár.

Jóllehet Le Quoc Hung nemzetbiztonsági miniszter-helyettes tagadta, hogy az ország börtöneiben politikai elítélteket tartanának fogva, nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint a kommunista rezsim az utóbbi években fokozta az ellenzékre gyakorolt nyomást.

Vietnámban - amely a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi jogvédő sajtószervezet 180 országot listázó, 2020-ban közzétett sajtószabadság-indexén a 175. helyen áll - nem engedélyezik a független sajtóorgánumok működését, az elmúlt hónapokban pedig több újságírót tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a közösségi médiában hamis híreket terjesztettek.

Az őrizetben lévő ellenzékiek pontos száma mindazonáltal - hivatalos adatok híján - nem ismert.

A vietnámi nemzetbiztonsági minisztérium adatai szerint az országban jelenleg több mint százezren vannak őrizetben.

Címlapról ajánljuk

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a jól küzdő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×