Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Tálib fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 18-án. Három nappal korábban a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán, miután a lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket.
Nyitókép: MTI/AP/Rahmat Gul

Nemet mondtak a tálibok ultimátumára a pandzssiri ellenállók

A tálibok négy órát adtak pandzssiri ellenállóknak a tartomány átadására, de a területet vezetője, Ahmad Maszúd ezt határozottan elutasította – jelentette az al-Arabíja pánarab hírtelevízió.

A ríjádii központú tévé híradása szerint a radikálisok négy órát adtak a pandzssiri ellenálók vezetőjének a tartomány átadására, és harcosok teljes készültségben vannak, hogy elindítsák a terület elfoglalására irányuló hadműveletet.

Az al-Arabíja szerint azonban Maszúd leszögezte, hogy nem adja át a területet. Arra figyelmeztetett, hogy a háború elkerülhetetlen lesz, ha a tálibok elutasítják a párbeszédet. Maszúd a tálibok részvételével létrehozandó össznemzeti kormány felállítására szólított.

"Tudatosítani akarjuk a tálibokban, hogy az egyetlen előre vezető út a tárgyalásokon át vezet. Nem akarjuk, hogy kitörjön a háború" – mondta a Reutersnek telefonon Maszúd, aki szerint támogatói készek harcolni, ha a tálibok megkísérlik bevenni Pandzssirt.

"Meg akarják védeni (Pandzssirt), harcolni akarnak, ellen akarnak állni bármilyen totalitárius rezsimnek" – így Maszúd.

A másik pánarab hírtelevízió, a katari székhelyű al-Dzsazíra közölte, hogy a tálibok a legközelebbi jövőben küldenek delegációt Maszúdhoz. A küldöttség megvitatja vele a pandzssiri helyzetet, és garanciákat ad arra, hogy a tartomány átadása esetén a teljesíteni fogják Maszúd követeléseit.

Dmitrij Zsirnov, Oroszország kabuli diplomáciai képviselet vezetője azt mondta, hogy a tálibok politikai hivatalának egyik képviselője arra kérte az orosz követséget, továbbítsa a pandzssiri ellenállás vezetőinek, hogy az iszlamista mozgalom párbeszédre és békés rendezésre törekszik.

Az 57 tagországot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) megtartotta az afganisztáni helyzetnek szentelt tanácskozását, és közölte, hogy segítséget fog nyújtani a béke megteremtéséhez Afganisztánban, és a menekülők evakuálásához is.

Abdulla Abdulla, a legfelsőbb megbékélési tanács vezetője szombaton a Twitteren közölte, hogy tárgyalások folynak Pandzssir sorsáról, amelyet az ország tartományai közül egyedüliként nem foglaltak el a tálibok. A radikális iszlamista mozgalom, amely múlt vasárnap ismét hatalomra került Afganisztánban, az 1996-tól 2001-ig tartó uralma alatt sem tudta bevenni Pandzssirt.

A helyi ellenállást most Ahmad Maszúd vezeti, aki a 2001. szeptember 9-én meggyilkolt Ahmad Sah Maszúd, a tálibellenes küzdelem vezéralakjának a fia. Abdulla Abdulla egyébként Ahmad Sah Maszúd egyik közeli szövetségese volt.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×