eur:
408.05
usd:
375.07
bux:
73837.78
2024. november 5. kedd Imre
A vöröskereszt által osztott élelemért állnak sorban migránsok a Bosznia északnyugati részén, Bihac közelében lévő vucjaki befogadótáborban 2019. november 14-én. Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért felelős tagja szerint humanitárius válság van az Bosznia-Hercegovinában, különösen a Bihac közelében található menekülttáborban.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Vojinovic

Brüsszel szerint "most már elkerülhetetlen" a közös menekültügyi politika megteremtése

Az afgán válság és a fehérorosz „migránsakciók” sora arra inti az EU-t, hogy ne halogassa tovább a közös menekültügyi és menedékjogi rendszerének megújítását, véglegesítését – intett twitteres üzenetében Margaritasz Szkínasz, európai bizottsági alelnök.

„Az óra lejárt, lépni kell” – vélte üzenetében a migrációs kérdésekért közvetve felelős görög biztos.

Megfigyelők megjegyzik, hogy az afgán válság kapcsán rengeteg szó esik egy újabb menekülthullám valószínűségéről, és a 2015-ös szíriai válsághoz is éppen elegen hasonlítják (migrációs szempontból) a mostani helyzetet. A kérdés eminensen európai uniós oldalával azonban – hogy ugyanis igazából milyen menekültügyi politikája van egyáltalán az EU-nak, amivel az újabb kihívásnak szembe kéne (vagy lehetne) nézni – már többnyire nem igazán foglalkoznak.

Pedig – EU-szempontból legalábbis –

végső soron ez a kulcsa annak, hogy egyáltalán mi történhet akár afganisztáni, akár más relációjú menedékkérőkkel a belátható jövőben Európában.

Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a tagországok belügyminisztereinek – már korábban elhatározott – e hét szerdai videokonferenciája az eredetileg tervezettnél sokkal hektikusabb lehet majd.

Az az igény, hogy a bevándorlási probléma egységes kezelésére – együtt elfogadott paramétereken, követelményeken és lehetőségeken alapuló, számon kérhető – közös migrációs politikája legyen az Európai Uniónak, 2015 óta folyamatosan (és egyelőre eredménytelenül) napirenden van. Ami egyúttal mindjárt arra is rávilágít, hogy ilyennel ugyanis az EU-huszonhetek egyelőre nem rendelkeznek.

Erre szoktál szakértői körökben azt mondani, hogy

az EU-nak nem rossz a menekültpolitikája, hanem nincs neki.

Merthogy a tagállamok nem tudtak közös nevezőre jutni átfogó tartalmát illetően.

Egészen pontosan: részelemek kapcsán néhol történt már haladás. Felállt a külső határvédelmet támogató európai uniós akcióbrigád, a Frontex, aminek megerősítése is folyamatban van (megcélozva a létszám 20 ezer főre bővítését). Tárgyalások folynak és bizonyos megállapodások is születtek egyes „migráns-forrásországokkal”, tanácsadás és gazdasági együttműködés formájában próbálva elejét venni annak, hogy menekültek egyáltalán elinduljanak.

Ugyancsak kedvezmények felkínálásával – vagy éppenséggel ilyenek (vízumkönnyítés?) megvonásának felemlegetésével – a menedékre jogosulatlan személyek visszavételéről is számos országgal folyamatosan zajlanak egyeztetések.

A legutóbbi – nyári szünet előtti – EU-politikai fejlemény pedig az volt, hogy sok éves helyben járás után megállapodás született a most kiépülő uniós menekültügyi ügynökség (European Asylum Support Office – EASO) továbbfejlesztéséről, utat nyitva az előtt, hogy például ez utóbbinak a jövőben módja legyen akár a menedékkérelmek jogosultság eldöntésére is.

A probléma csak az, hogy mindezek csupán részelemek, amelyek nem állnak össze koherens közös politikává – mint a közös agrárpolitika, vagy a monetáris politika –, ezért a rendszer visszatérően képes egymásnak ellenmondó, vagy egymást gyengítő, tagállami kézben maradt intézkedéseket hozni.

Az pedig, hogy hat év permanens vészhelyzetében a huszonhetek miért nem tudtak mindmáig közös nevezőre jutni egy egységes menekültügyi politika tartalmáról, eddig azon múlott, hogy

továbbra is teljes a patthelyzet a tagországok közötti szolidaritás kérdésében.

Ami a migrációs nyomásnak kitett frontországok számára a náluk rekedt migránsok átvételét feltételezné, míg egyes tagállamok – mindenekelőtt a visegrádi országcsoport – éppen erről hallani sem akarnak.

A vita voltaképpen ezen a ponton állt meg már több, mint fél évtizede, és innen azóta sem sikerült elmozdulni.

Az Európai Bizottság tavaly szeptember 23-án egy új, minden korábbinál átfogóbb (tíz jogszabály-javaslatot is tartalmazó) migrációs politikai javaslatot tett közzé, amiben formálisan látszólag ejtették az addig visszatérően létezett kötelező étvételi menekültbefogadási kvóták rendszerét. Helyette olyan szolidaritási eljárást ajánlottak elfogadásra, amely elvben több elem közül kínál részvételi lehetőséget a tagországoknak, a teljes kimaradást azonban továbbra is kizárná.

Mivel azonban a „szolidaritás” így is „kötelező” lenne – valamelyik opciók mindenképpen fel kellene vállalni -, ráadásul ezek nem teljesülése esetén is, egyes végfokozataikban eredményezhetik azt, hogy bizonyos számú „senkinek sem kellő” menekültek adott tagállam nyakán maradhatnak, mindez

a csomag egészét továbbra is elfogadhatatlanná teszi a tagállamok egy csoportja (alapvetően a közép-európai országok, köztük többnyire Ausztria) számára.

És a patthelyzet egyelőre maradt változatlan.

A különböző irányokból érkező menedékkérők nyomására ugyanakkor nem igazán szerencsés, ha tagországonként eltérő szabályokkal és intézkedésekkel reagálnak, akkor, amikor a huszonhetek végső soron egyetlen közös belső piaci – és normál esetben határellenőrzéstől mentes – együttes térséget alkotnak.

Szkínasz twitteres üzenete voltaképpen erre hívta fel nagy nyomatékkal ismét a figyelmet. És, hogy üzenete valós tagállami igényt fejezett ki, azt jól mutatja, hogy az elmúlt két hétben

három országcsoport is a nyári szünetet félretéve rendkívüli koordinációt sürgetett az EU-huszonhetek között

a menedékkérők kezelésére.

A balti államok és a lengyelek kezdték még júliusban, mióta a fehérorosz hatóságok által „importált” és határaikhoz kísért közép-ázsiai és afrikai menekültek növekvő száma egyre nagyobb riadalmat keltett az EU észak-keleti határain. Ők tehát már hetekkel ezelőtt kérték, hogy augusztus közepén tartsanak soron kívüli videokonferenciát a tagállami belügyminiszterek között.

Olaszország a balti probléma előtérbe kerülésével újult erővel próbált emlékeztetni mindenkit, hogy Lukasenka „menekült bombája” ugyan mindenképpen közös fellépést igényel, de közben Róma szerint kéretik nem megfeledkezni arról, hogy idén ismét ugrásszerűen nekilódult a földközi-tengeri menekültnyomás is. (A brüsszeli Euractiv az utóbbi kapcsán külön tudósítást szentelt annak, hogy Líbiából idén legalább száz százalékkal nőtt az Európába igyekvő menekültek száma, az olasz partokon pedig 170 százalékkal több illegális menekültet regisztráltak, mint tavaly ilyenkor.)

Az afgán állam összeomlása aztán általánossá tette egy újabb közép-ázsiai menekülthullám felidézését, amire ezúttal német és francia részről egybehangzóan az volt a reagálás, hogy a tényleges rászorultakon segíteni kell, de

a 2015-ös „mindenkit befogadunk, aki onnan jön”-féle politika ezúttal kezdettől fogva kerülendő.

(Armin Laschet, a német kereszténydemokrata párt kancellárjelöltje szinte szó szerint így fogalmazott egy hétfői nyilatkozatában a brüsszeli Politico szerint. De hasonló szellemben szólt hétfő esti televíziós beszédében Emmanuel Macron francia államfő is.)

Mindezekhez képest is a lehetséges opciók variációi aztán legalábbis változatosak, amire sokat mondó példa az osztrák belügyminiszter, Karl Nehammer napokban tett felvetése Afganisztánnal szomszédos „deportációs központok” kialakításáról. Az osztrák miniszter állítólag kezdeményezését az EU-belügyminiszterek szerdai ülésén is fel akarja vetni.

Igazából a téma mostanra EU-szempontból annyira érzékeny és nagy horderejű lett, hogy mind több olyan hangot hallani, hogy a megoldandó kérdések általános kezelése nem várható el önmagában a belügyminiszterek tanácsülésétől, hanem tágabb összefüggésben, és politikai szintű egyeztetés mellett lehet csak előrelépést remélni.

Mintegy ezt visszaigazolva, sajtójelentések szerint

Angela Merkel leköszönő német kancellár hétfőn már arról beszélt, hogy alighanem szükségessé válhat egy nyári, rendkívüli EU-csúcs összehívása.

Amivel kétségtelenül teremthetnének egy újabb alkalmat az egyeztetések folytatására, kérdés, hogy mennyivel kerülhetnek közelebb az álláspontok is mindezek során, mondjuk az elmúlt hat évhez képest.

Címlapról ajánljuk
Amerikai elnökválasztás: a történelem sok mindenre kötelez

Amerikai elnökválasztás: a történelem sok mindenre kötelez

Az Egyesült Államoknak eddig 45 elnöke volt, a 2020-ban megválasztott Joe Biden sorrendben mégis a 46. A leghosszabb ideig, 12 évig és 39 napig Franklin D. Roosevelt, a legrövidebb ideig, 32 napig William Henry Harrison volt elnök. Érdekességek az amerikai elnökválasztások történetéből.

Elemző a moldovai elnökválasztásról: Maia Sandu pirruszi győzelmet aratott, egyre többen „gyűlölik” a pártját

A kelet-európai országban a hét végén tartották az elnökválasztás második fordulóját, melyet a hivatalban lévő elnök, Maia Sandu nyert meg Alexandr Stoianoglo ellen. Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa szerint nem vár könnyű időszak Maia Sandura, mert bár a moldovaiak többsége támogatja az uniós csatlakozást, az elnök pártja egyre népszerűtlenebb.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.11.05. kedd, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×