Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Twitter/HZS Plzeňského kraje

Súlyos vonatbaleset történt Csehországban, halálos áldozatok is vannak - videó

Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében, ketten meghaltak, és mintegy negyvenen megsérültek - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.

A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben. További részletek nem ismeretesek.

A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és két mentőhelikopter is érkezett - közölte a televízióval Petr Poncar, a tűzoltóság regionális szóvivője. Poncar azt mondta, hogy egy Münchenből érkező expressz ütközött össze egy helyi járattal. A súlyos baleset körülményeit vizsgálják.

Karel Havlíček közlekedési miniszter azt írta a Twitterén, hogy az EX 351-es vonat haladt át egy tilos jelzésen a baleset előtt Domazlicénél. A vonatközlekedés Domazlicénél egyelőre szünetel. A tárcavezető lemondta szerdai programjait és a helyszínre tart.

Csehországban az utóbbi időben több hasonló vonatbaleset is történt, többnyire egy-két halálos és egy-két tucatnyi sérült áldozattal - emlékeztet az MTI. A szerencsétlenségek oka minden esetben emberi hiba volt: valamelyik mozdonyvezető figyelmen kívül hagyta a piros lámpát. A prágai sajtó azt írta korábban, hogy Csehországban kevés a mozdonyvezető, ráadásul sokan túlterheltek, mert a nagyobb kereset érdekében túlórákat vállalnak, gyakran szabálytalanul.

A Cseh Vasutak vezetősége jelezte: felülvizsgálják a mozdonyvezetők munkáját szabályozó rendszert.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×