Közben börtönbüntetésre ítéltek egy ötgyerekes nőt Németországban, amiért csatlakozott a terrorszervezethez.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint egy gyanúsítottat Asztrahán közelében „semlegesítettek”, amikor fegyveres ellenállást tanúsított, egy másikat pedig az orosz fővárosban vettek őrizetbe. A hatóságok a helyszínek és a két terrorista lakhelyének átkutatása során automata lőfegyvert, lőszert, egy F-1 típusú gránátot és szélsőséges vallási irodalmat foglaltak le.
A két merényletet párhuzamosan tervezték végrehajtani. A gyanúsítottak forgalmas helyeket szándékoztak lőfegyverrel és hidegfegyverrel megtámadni.
Oroszországban 2020-ban több mint 40 terrortámadást akadályoztak meg, az idén pedig ötöt, az Észak-Kaukázustól Kalinyingrád megyéig.
KezdőlapKülföldAz Iszlám Állam két merényletét hiúsították meg Oroszországban
Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.