Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Előkészítik oltáshoz az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagot (hivatalos nevén Gam-COVID-Vac) Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház oltópontján 2021. február 20-án.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Egyre többen kérik a Covid-19 elleni eszközök szabadalmi jogainak lazítását

A kezdeményezők szerint a derogációknak legalább három évig kellene érvényben maradniuk.

Mintegy hatvan ország arra kérte a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), hogy a koronavírus-világjárvány elleni hatékonyabb harc érdekében ideiglenesen ne csak egyes Covid-19 elleni védőoltások, hanem más gyógyászati eszközök esetében is lazítsanak a szabadalmi jogokon.

A kezdeményezésről az Orvosok Határok Nélkül (MSF), illetve a Nemzetközi Ökológiai Tudás (KEI) nevű civil szervezet tájékoztatott.

A KEI közzétett egy, általa a felülvizsgált szövegnek minősített dokumentumot, amelyben kérik, hogy a szellemi tulajdonhoz való jogok feloldása legyen széleskörűbb és tartósabb. Az AFP megkeresésére a WTO nem tudta azonnal megerősíteni a dokumentum hitelességét, de nyugati diplomaták biztosították a hírügynökséget, hogy a szöveg eredeti, és továbbították minden WTO-tagországnak.

A dokumentum szerint

a feloldásnak vonatkoznia kell az oltásokra, a kezelésekre, a diagnosztizáláshoz és a védekezéshez szükséges eszközökre, valamint a gyártásukhoz szükséges anyagokra és összetevőkre.

A kezdeményezők szerint a derogációknak legalább három évig kellene érvényben maradniuk.

"Üdvözöljük azokat a kormányokat, amelyek támogatják a szellemi tulajdonnal kapcsolatos derogációs javaslatot, amely a monopolhelyzetből adódó korlátokat hivatott eltörölni a világjárvány elleni harchoz szükséges valamennyi gyógyászati eszközre vonatkozólag" - emelte ki közleményében Leena Manghaney, az MSF dél-ázsiai szervezetének vezetője.

"A fertőzöttek és a halálesetek számának a fejlődő országokban tapasztalt ijesztő növekedését, illetve a fejlesztés alatt lévő, potenciálisan ígéretes kezeléseket tekintve kulcsfontosságú, hogy a kormányok kellő rugalmasságot tanúsítva szállhassanak szembe a világjárvánnyal" - tette hozzá Leena Manghaney.

Október óta India és a Dél-afrikai Köztársaság többször felhívta a WTO-t, hogy ideiglenesen oldják fel a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogokat, ami az elgondolás támogatói szerint ösztönözné a gyártást a fejlődő országokban, és segítene a vakcinákhoz jutásban tapasztalható kirívó egyenlőtlenségek enyhítésében.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megmozdult a két atomhatalom közé szorult ország: visszatér a trónfosztott király, vagy egy rapper mindent visz?

Megmozdult a két atomhatalom közé szorult ország: visszatér a trónfosztott király, vagy egy rapper mindent visz?

Szeptemberben véres tüntetések rázták meg az India és Kína közé ékelődő himalájai országot, Nepált, amelyek 77 halálos áldozatot követeltek. A nagyrészt fiatal, Z generációs tüntetők rövid időn belül a kormányt is elkergették, amivel párhuzamosan új kihívók jelentek meg a politikában. A jövő héten immár békés körülmények között tartják meg a véres események miatt kiírt parlamenti választásokat, amelynek nagy esélyese egy 35 éves rapper, de a 2008-ban trónjáról lemondatott király hívei is mozgolódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×