Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Az osztrák-olasz határon is állt a bál

Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője tiltakozott amiatt, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok hétfőn.

A római belügyminisztérium közlése szerint estére a helyzet "normalizálódott". A tárca tagadta a hosszú várakozásról szóló korábbi híreket, hangoztatva, hogy csupán néhány kilométeres kamionsorról volt szó.

A Brenner-hágónál az lassította az átkelést, hogy az osztrák fél csak azokat engedte át, akik negyvennyolc óránál nem régebbi tesztelési eredményt mutattak fel.

Az olasz fuvarozók szövetségének adatai szerint napközben 40 kilométeres sor várakozott az Ausztriával közös határátlépő olasz oldalán. A kamionvezetőknek három helyszínen alakítottak ki gyorstesztelő állomást, köztük a Brenner-hágótól több mint kétszáz kilométerre levő Verona város térségében is, ahol kétszázharminc kamionsofőr teszteltette magát hétfőn.

A Brenner-hágó az Olaszország és Észak-Európa közötti legjelentősebb forgalmi kapunak számít: évente 4,5 millió kamion halad át negyvenmillió tonna áruval.

A fuvarozói szövetség elnöke, Paolo Ugge nyílt levélben szorgalmazta Mario Draghi új miniszterelnöktől, hogy Olaszország is tesztelje a Németországból és Ausztriából érkező sofőröket. "Ha az olasz fuvarozók terjesztik a járványt, miért ne lennének hasonlóan veszélyesek a többiek?" - kérdezte Ugge.

Matteo Salvini "szégyennek" nevezte az Ausztria és Németország által bevezetett határellenőrzéseket. "Fuvarozóink világos szabályokat, tiszteletet és azonos feltételeket érdemelnek, és mivel Európában vagyunk, ha itt ezek a rendelkezések, mi is készen állunk hasonló intézkedéseket bevezetni" - jelentette ki Matteo Salvini.

Már érkeztek a turisták, de kútba esett a síelésük

A római egészségügyi minisztérium vasárnap kötelező tesztelést és két hét karantént rendelt el az Ausztriából érkezők számára. A döntést az Ausztriában erőteljesen terjedő vírusmutációkkal indokolták, valamint így akarták megfékezni az osztrák turistákat az észak-olaszországi sípályák megnyitása előtt. A sípályák megnyitását végül nem engedélyezték.

A Liga ezzel kapcsolatban is reagált: Massimo Garavaglia, az újonnan létrehozott idegenforgalmi minisztérium vezetője azt hangoztatta, hatalmas kárt okozott az ágazatnak, hogy a korábban ígért nyitást az utolsó pillanatban megtiltották. "A felelősség a kormányé, kártalanítsa a síturizmusban dolgozókat"- jelentette ki.

"Bosszúért kiált" a kormány döntése, hogy kevesebb mint egy nappal az újraindulás előtt mégsem engedélyezte a sípályák megnyitását - nyilatkozott hétfőn este Luca Zaia venetói kormányzó. Megjegyezte, hogy a turisták már szombattól megérkeztek, a pályákat előkészítették, a sílifteket működésbe helyezték, a szállodák és éttermek feltöltötték konyháikat. A bevételkiesést az olasz Alpokban több mint négymilliárd euróra teszik az egy éve zárva tartott sípályák miatt. Luca Zaia hozzátette, "első az egészség, de bevétel és segítség nélkül az ágazat teljesen tönkremegy".

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×