Infostart.hu
eur:
381.23
usd:
322.97
bux:
128391.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (k) sajtótájékoztatót tart a szövetség kolozsvári eredményváró központjában 2020. szeptember 27-én. Romániában ezen a napon tartották az önkormányzati választásokat, amelyen polgármestereket, helyi tanácsosokat, megyei elnököt és megyei tanácsosokat választottak a következő 4 évre.
Nyitókép: MTI/Kiss Gábor

A sikeres választások után távozik posztjáról az RMDSZ-vezető

Porcsalmi Bálint közölte: távozik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöki tisztségéből. A politikus az RMDSZ közösségi oldalán jelentette be elhatározását.

Közölte: 2017-ben két évre vállalta az ügyvezető elnöki mandátumot, az EP-választásokat követően azonban Kelemen Hunor elnök felkérésére folytatta a munkát.

"Akkor abban állapodtunk meg, hogy a 2020-as parlamenti választások után abbahagyom ezt a munkát. Így az ügyvezetői teendők mellett irányítottam tavaly az elnökválasztási, idén az önkormányzati, majd a parlamenti választási kampányokat is. December 6-án a vállalt feladatom véget ért: a terveimnek megfelelően, a kormányalakítási tárgyalások után visszaadom ügyvezető elnöki megbízatásom" – fogalmazott az ügyvezető.

A korábban kampányszakértőként tevékenykedő Porcsalmi Bálint arra is kitért, az RMDSZ nehéz két éven és négy sikeres választáson van túl,

és köszönettel tartozik mindazoknak, akik végigküzdötték ezt az időszakot.

"Köszönöm a szövetségnek a bizalmat és a lehetőséget. Büszke vagyok munkatársaimra, ahogyan a közösen elért eredményeinkre is. Hajrá, RMDSZ!" – zárta üzenetét Porcsalmi Bálint.

?? ?? ↓ Porcsalmi Bálint: Nehéz két éven és négy sikeres választáson vagyunk túl, utóbbiért köszönettel tartozom...

Közzétette: RMDSZ2020. december 10., csütörtök

Porcsalmi Bálint 2017 januárja óta látta el az ügyvezető elnöki teendőket. Megválasztásakor Kelemen Hunor azt hangsúlyozta, hogy nemcsak Erdélyben, a romániai politikai térben tevékenykedett, hanem tanácsadóként és trénerként tucatnyi párttal, politikussal és jelölttel dolgozott Kelet-Közép-Európa számos országában, valamint Afrikában és Ázsiában is.

A politológus végzettségű Porcsalmi 2001-től viselt tisztségeket az RMDSZ-ben, 2005 és 2007 között Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter kabinetfőnöke, 2007-ben a Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium államtitkára, majd Kelemen Hunor kulturális miniszter kabinetfőnöke volt. Ezt követően az amerikai International Republican Institute trénereként tartott előadásokat, képzéseket politikai kommunikáció, szervezetépítés és kampányszervezés témakörben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hatalmas rángatások és fordulatok a piacokon - Eldőlni látszik az irány

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van. Amerikában pedig főként emelkedés látható. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×