Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.91
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
2020. április 3-án közreadott kép egy zsákutcát jelölő tábláról, amely New York Brooklyn negyedében készült 2020. március 31-én. Az Egyesült Államokban 245 373-ra nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, 6095-en életüket veszítették.
Nyitókép: Gary He

Donald Trump: a következő két hét lesz a legnehezebb

Ezer katonát telepítenek New Yorkba, több millió maszk gyártása van folyamatban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján. A koronavírus-járvány ezen a napon rekordszámú, 1224 emberéletet követelt az Egyesült Államokban.

Az elnök közölte, hogy katonák tízezreit telepítik a tagállamokba szükség esetén a járvány elleni küzdelem segítésére. Megismételte, hogy

a következő két hét lesz a legnehezebb, sok halálos áldozatra lehet számítani,

bár – mint mondta – az ország egyes vidékeit egyelőre kevésbé érinti a járvány.

Donald Trump elmondta: a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) mintegy 180 millió N95-ös, azaz orvosi maszk gyártását rendelte meg amerikai vállalatoktól, és most dolgozik azon, hogy további 3 millió maszkot rendeljen. Hozzáfűzte:

29 millió adag maláriaellenes gyógyszerrel, hidroxi-klorokinnal töltik fel az országos stratégiai tartalékot.

A hidroxi-klorokinról ismét kijelentette, hogy az eddigi eredmények szerint hatékonynak látszik a Covid-19 ellen.

Kitért az egyik amerikai vállalatra is, amely korábban vonakodott a maszkokat belföldön forgalmazni, és inkább Kanadába és Latin-Amerikába exportálta. Trump elmondta: a védelmi termelési törvény értelmében kötelezte a céget a belföldi gyártásra. „Szükségünk van a maszkokra, s azt akarjuk, hogy a mi országunkat segítse” – fogalmazott a vállalatról, és azt ígérte, hogy a cég később

„keserves árat fog fizetni” a vonakodásért.

Újságírói kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy az Egyesült Államok „modernkori kalózkodást” követett el, és 200 ezer, németországi exportra szánt maszkot visszafordított volna az Egyesült Államokba. „Semmiféle kalózkodás nem volt, éppen ellenkezőleg” – hangsúlyozta.

Trump – tőle szokatlanul – személyes dolgokat is említett: elmondta hogy New Yorkban két barátja is lélegeztetőgépen van, mert a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenved. Újságírói kérdésre válaszolva kitért legkisebb gyermekére, a 14 éves Barronra is. Közölte, hogy a tinédzser nagyon szigorúan betartja az előírásokat, ki sem megy az utcára.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos központ igazgatója, a kormányzati munkacsoport tagja kijelentette: „nem szabad meglepődnünk, a halálos áldozatok száma növekedni fog”. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi távolságtartás működik. Mint mondta: „könyörgök az amerikaiaknak, maradjanak otthon, ez a módszer működik”.

Deborah Birx orvosnő, a kormányzati munkacsoport tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő két hét „nagyon kemény lesz”.

Elmondta: meglehet, hogy az új fertőzések száma valamelyest csökken majd, de a halálozások aránya nem fog csökkenni.

Kiemelte New Yorkot és New Orleanst mint a járvány epicentrumát, de hozzátette, hogy további epicentrumok kialakulására lehet számítani Pennsylvaniában, Coloradóban és a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben.

Muriel Bowser, Washington DC polgármestere szombaton kijelentette: a fővárosban várhatóan minden hetedik ember megfertőződik a koronavírussal. Közölte azt is, hogy a városban legalább 93 ezer diagnosztizált fertőzéssel számolnak, és a járvány a csúcspontját várhatóan június közepén, július elején éri el.

Donald Trump szombat este katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Arizonát, az állam kormányzója, Doug Ducey kérésére. Ez azt jelenti, hogy Arizona több pénzt kap majd a szövetségi kormányzattól.

A floridai Miamiban szombaton este kikötött az a Coral Princess nevű amerikai üdülőhajó, amelynek érkeztét pénteken a hajózási társaság közleményben is nyilvánosságra hozta. A közleményben jelezték, több vírusfertőzött utas tartózkodik a fedélzeten, a dokkolás után azonban kiderült, hogy az üdülőhajón két halott is van. Szinte bizonyosan a koronavírusba haltak bele.

Miközben az Egyesült Államok valamennyi tagállamában szigorítanak a vírus terjedését akadályozni próbáló intézkedéseken, Georgiában Brian Kemp kormányzó újranyittatott egy lezárt tengerparti strandot. Kemp csütörtökön az egész állam területére kijárási korlátozást rendelt el, de ennek érvénye alól szombaton kivonta a tengerparti strandokat. Az egyik kedvelt üdülőhely, Tybee Island önkormányzata még március 20-án megszavazta a strand lezárását, de a kormányzó ezt is újranyittatta. Shirley Sessions polgármester közleményben tudatta, hogy a település nem akarja végrehajtani az utasítást.

„Miközben a Pentagon százezer hullazsákot rendelt a koronavírusban elhunyt amerikaiak holttestének tárolására, Kemp kormányzó arra ad parancsot, hogy Georgiában muszáj újranyitni a strandokat,

és kijelenti, hogy bármely döntéshozót, aki nem hajtja végre az utasítást, pénzbüntetéssel vagy börtönnel sújtják” – írta közleményében a polgármester. Egyben arra kérte a helybélieket, hogy önkéntesen maradjanak távol a tengerparttól.

Szombat volt egyébként az egyik legszomorúbb nap: ezen a napon halt meg ugyanis a legtöbb koronavírusos beteg az Egyesült Államokban. A Johns Hopkins egyetem és kórház 1224 halottról számolt be estig. Ezzel az országban több mint 8490-re emelkedett a koronavírus okozta betegségben elhunytak száma.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egész Európára veszélyes rakétát vetett be Moszkva, céldátumot mondott Trump a háború lezárására – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Fényképes bizonyítékok erősítik meg, hogy Oroszország bevetette Ukrajnában a 9M729-es manőverező rakétát. Ez az a fegyverrendszer, amely az Egyesült Államok 2019-es kilépéséhez vezetett a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésből - számol be a Reuters. Donald Trump amerikai elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a háború mielőbbi lezárásáról. A beszélgetés tényét és tartalmát egy ukrán hivatalos forrás, valamint két másik, a hívás részleteit ismerő személy is megerősítette - számolt be az Axios. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×