Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Wikipedia

A maradék 18 ország, ahol még nincs Covid-19

A világ legkevésbé látogatott helyei egyelőre mentesek a fertőzéstől. Vagy legalábbis nem jelentettek esetet. Itt a teljes lista egy kis naurui helyzetképpel.

Január elején még azt hitte a világ, hogy az új típusú koronavírus csak Kína problémája lesz. Alig telt el három hónap, és szinte az egész világot behálózta a járvány, már nemcsak minden földrészen, hanem majdnem minden országban megjelent a fertőzés.

A BBC megnézte, hogy a Johns Hopkins egyetem összesítésében mindössze 18 ország nem szerepel, azaz onnan nem jelentettek még igazolt megbetegedést. Igaz, több ország esetében inkább arról lehet szó, hogy nem hozták nyilvánosságra az adatokat. Ilyen lehet Észak-Korea vagy éppen Jemen.

Vannak azonban a listában olyan kisebb, főként szigetállamok, amelyek vélhetően eredményesen tartották eddig távol a vírust a helyi lakosságtól. Ezek annyira ismeretlen helyek, hogy a világ 10 legkevésbé látogatott országa közül hét is ott van ezen a listán. Azaz, ezek a kis országok eleve karanténban vannak, és most ez a szerencséjük.

Nauru például egy sziget a Csendes-óceán közepén, a legközelebbi nagyváros, Brisbane 2500 kilométerre van tőle, Alig tízezer lakosa van, és az ENSZ adatai szerint évente 160(!) turistát fogad csak.

Ennek ellenére óvintézkedéseket rendeltek el a szigeten, ahol csak egy kórház van, lélegeztetőgép egy sincs, és hiányos az egészségügyi személyzet is. Lecsökkentették a légi járatok számát kéthetenként egyre, a kívülről érkezőkre kéthetes kötelező karantén vár. Eddig minden teszt, amelyet vizsgálatra Ausztráliába küldtek, negatív lett.

És végül a 18 ország, ahol még nem igazoltak fertőző beteget:

  • Comore-szigetek
  • Dél-Szudán
  • Észak-Korea
  • Jemen
  • Kiribati
  • Lesotho
  • Marshall-szigetek
  • Micronézia
  • Nauru
  • Palau
  • Szamoa
  • Sao Tome és Principe
  • Salamon-szigetek
  • Tadzsikisztán
  • Tonga
  • Türkmenisztán
  • Tuvalu
  • Vanuatu

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×