Infostart.hu
eur:
379.31
usd:
322.22
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: cselekves.org

Sürgős műtétet kellett végrehajtani a szétválasztott sziámi ikrek egyikén

A fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikerpár egyik tagját, Rabeyát operálta meg a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapata Pataki Gergely plasztikai sebész vezetésével.

A márciusi beavatkozásra a december elején beültetett szövettágító implantátum néhány héttel ezelőtt bekövetkezett nem kívánt állapotváltozása miatt volt szükség: a kislány homlokán kiterjedt seb keletkezett, amelynek ellátásával egyidejűleg az implantátum és a környező szövetek rekonstrukciója is megtörtént.

A sikeres műtéti szakaszt követően így remélhetőleg biztonsággal elvégezhető lesz Rabeya 2020 nyarára tervezett koponyacsont-pótlása.

A kislányok rehabilitációja folytatódik a Cselekvés Alapítvány magyar-bangladesi projektjének keretein belül. A rehabilitációs csapat megkezdte a szükséges szervezőmunkát, amely magában foglalja a rehabilitáció ütemezését, az intézmény fogadókészségének biztosítását, valamint a szülők és a család életkörülményeinek megteremtését. Megállapodás született közös tudományos kutatás megkezdéséről is.

Az alapítvány rehabilitációs csapatának tagjaként Császár Zsuzsanna gyermekklinikai szakpszichológus utazott ki a csapattal. Dakkában csatlakozott Sirályné Hardi Margit, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktora, aki második alkalommal volt kint egy hónapos szolgálatban.

Pataki Gergely és Kalatovics Artúr a mostani bangladesi látogatás alkalmával a 2020 nyarára tervezett plasztikai-helyreállító és égési sebészeti misszió pácienseinek előszelekcióját is elvégezték biztonságos, izolált, kórházi környezetben: 32 fejlődési rendellenességgel született, valamint égési sérült pácienst – főként gyermekeket – sikerült megvizsgálni és felvenni a műtéti programba. Egy nyolcéves, fejsérülést szenvedett kislány esetében sürgős műtétre volt szükség; az ő fején tenyérnyi szövethiányt látott el speciális módszerrel a magyar plasztikai sebészeti csapat a hazautazást megelőző napon.

A plasztikai sebészeti és rehabilitációs csapat biztonságos és a tervezettnél korábbi hazahozatala az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Bangladesi Népi Köztársaság magyarországi konzulátusának közös erőfeszítésével valósult meg, a járványügyi korlátozások miatti utolsó repülőgépjáratok egyikével.

Az alapítvány a jelenlegi koronavírus-járvány idején 38 kórházi ágy biztosításával és egészségügyi önkéntesek szervezésével segíti a megfertőződött betegek hazai ellátását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×