eur:
400.56
usd:
372.38
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Nyitókép: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány / Táborosi András

Bangladesi ikrek: Amerikában is csodájára járnak Csókay Andrásék tudásának

A sebészt ez nem lepte meg, hiszen több újszerű eljárást is alkalmaztak a sziámi ikrek szétválasztása során.

A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikrek tavalyi, magyar orvoscsapat által végzett szétválasztásáról írt a világszerte elismert orvostudományi lap, az amerikai Surgery augusztusi számában.

A szétválasztás idegsebészi vezetője az InfoRádiónak azt mondta, hogy mindez nem volt meglepő számára, hiszen számos újítással dolgoztak.

"Az az igazság, hogy a sziámi ikrekkel általában foglalkoznak, akkor is, ha szétválasztásuk sikeres, és akkor is, ha kevésbé" - szerénykedett Csókay András, a Honvédkórház Idegsebészeti Osztályának vezetője. "Mindig el kell mondani, hogy az egyik gyermek még mindig nincs olyan jól. 33 nappal a műtét után súlyos agyi bevérzése lett, nem tudjuk pontosan, milyen okból, mert ez már nem sebészi szövődmény."

Elmondta, mielőtt a szétválasztó műtét megtörtént, érpályán belül zárták le a közös vénákat, az eljárást pedig egy madridi kongresszuson 2018-ban már elő is adta az orvoscsoport egyik tagja, Hudák István.

Szerinte a tudomány ezt nem szereti hallani, de az innovációk mind "jézusi imában" születtek, emiatt külön örül annak, hogy Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia nemrég megválasztott elnöke azt mondta, "az Isten nélküli tudomány egy nagyon kétséges dolog".

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a műtétben mi volt a legnehezebb, azt válaszolta: az eleje.

"Annak ellenére, hogy a vénákat lezárták, mégis kifejlődött egy vénás hálózat, és borzalmasan nagy vérzéseket kaptunk. Kétszer kellett a gyerekeken vért cserélni."

A másik nehézség a 23. óra körül volt: egy felismerés.

"Hiába választom szét az agytekervényeket, mindig okozok rajtuk sérülést.

Azt is láttam, hogy az állandó vérzés miatt így a gyerekek el fognak vérezni, és akkor meg kellett egy döntést hozni, nagyon mélyen imádkoztam akkor" - idézte fel. Ennek eredményeképp pedig "a hároméves agy már képes lesz regenerálódni" - tette hozzá.

Az egyik gyermeket 30 nappal a műtét után már fel lehetett ültetni, azóta pedig már

jár, fut és mosolyog.

"A probléma Rukayával van, aki 33 nappal a műtét után kapott egy bevérzést, megint életveszélybe került - rossz vesével kapott egy hasnyálmirigy-gyulladást, aztán egy tüdőgyulladást, szóval egyszerűen csoda, hogy Nagyboldogasszony napjának éjszakáján egyáltalán javulásnak indult az állapota. Két és fél hónappal ezelőtt elmosolyodott, fel tud állni segítséggel, de szóbeli kommunikációra még nem képes. Nincs rá biztosíték, hogy önellátóvá tud válni" - mondta Csókay András.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×