Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Pozsony, 2016. szeptember 16.Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Európai Unió tagországai vezetőinek nem hivatalos csúcstalálkozója után Pozsonyban 2016. szeptember 16-án. (MTI/EPA/Filip Singer)
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Orbán Viktor: energiával teli új mozgalmakra van szükség

A kormányfő egy római konferencián úgy fogalmazott, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők "túléljenek". Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel "megölik".

A gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének Orbán Viktor miniszterelnök kedden Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti konzervativizmus című konferenciáján rendezett pódiumbeszélgetésen.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás. Arra is kitért: a magyar konzervatív vezetés abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon nincs olyan nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal, ugyanis többségük van a parlamentben. Másrészt a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában, ahol - mondta - a média 90 százaléka a progresszív liberálisoké és csak 10 százaléka a konzervatívoké. Magyarországon nagyobb az egyensúly - jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matteo Salvini, a Liga vezetője találkozójukon Rómában 2020. február 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A populizmus vádjára Orbán Viktor úgy reagált: amikor fiatal volt, a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani. De ha egy politikus megígér valamit, és azt végre is hajtja, az nem populizmus, hanem demokrácia - közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most, 9 év után 860 ezer új munkahelynél tartanak.

A liberalizmust bírálva kifejtette: a liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben, a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez, a liberális demokrácia volt - mondta, hangsúlyozva, hogy valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia.

A migrációs krízissel kapcsolatban jelezte, hogy Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs, ezzel teljesen különbözik a nyugat-európai országoktól, ahol a muszlim közösség aránya nő, a keresztény közösség pedig csökken. A liberálisok szerint ez helyes, ők ugyanis nem szeretik a keresztény társadalmat - tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot. Azt is jelezte ugyanakkor: a migrációs válság lehetőséget teremtett arra, hogy az identitásról beszéljenek, arról, "kik vagyunk".

A miniszterelnök szerint

Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes.

A kormányfő az Európai Unióról szólva kifejtette, hogy ma két eltérő megközelítés létezik Európa felépítésének kérdésében: az egyik alulról szeretné építeni a kontinenst, ami a nemzetek egyfajta együttműködését jelenti; a másik koncepció szerint viszont felülről kell építeni Európát, ami egy föderalista, "birodalomorientált" megközelítés, amelyben nem szerepelnek szuverén államok. A versengés folyamatos e két hozzáállás között, és ez az oka a nyitott vitáknak az európai vezetők között - fűzte hozzá.

A Fidesz európai pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) Orbán Viktor azt mondta: az EPP bármilyen módon szeretne részt venni az EU hatalmi struktúrájában.

És ha ennek az az ára, hogy feladjon bizonyos értékeket, és hogy kompromisszumot kössön a baloldallal, akkor megteszi, lépésről lépésre elveszítve az identitását.

Ha a pártcsalád nem nyit egy új fejezetet - folytatta -, akkor mindig csak a baloldali, liberális irányba fog mozogni, mert többek közt a média és az egyetemek részéről érkező nyomás arra készteti, hogy feladja eredeti ideológiája egyre több elemét. Hozzátette, ő mindenesetre megpróbál egy "ellenforradalmat".

Közép-Európát illetően azt hangsúlyozta, hogy ma ez Európa legsikeresebb régiója, és amikor Magyarország sikeréről beszél, akkor meg kell említenie a környező országok sikerességét is, így kiemelte például a szlovákokat, a cseheket, a lengyeleket, a horvátokat és a szerbeket, és azt is mondta, hogy mindenhol a régióban - pártcsaládhoz tartozástól függetlenül - politikájuk alapelvét tekintve nemzeti konzervatívok a kormányok.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×