Infostart.hu
eur:
363.75
usd:
314.89
bux:
148347.56
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Feltehetőleg észak-koreaiak holttestét találta meg a japán rendőrség egy csónakban

Feltehetőleg észak-koreaiak holttestét találta meg a japán rendőrség egy csónakban szombaton az ország középső részétől nyugatra fekvő Szado sziget partján - közölte a parti őrség egyik tisztségviselője.

A csónakban öt holttestet találtak, és külön két fejet, amelyekről egyelőre nem tudták megállapítani, hogy az öt közül valamelyik holttesthez tartoznak-e, vagy két másik emberé voltak. Az érintettek halálának oka nem ismert.

A csónak oldalán koreai nyelvű felirat van.

Egy hónapon belül ez már a második csónak, amely a sziget partjára sodródott. A szigettel szemben, a Japán-tenger túloldalán van a Koreai-félsziget.

A TASZSZ a japán Kyodo hírügynökségre hivatkozva halászcsónakról írt, amelyben a japán parti őrség hét holttestet talált. Jelentésében megjegyezte, hogy észak-koreai halászhajók rendszeresen folytatnak halászati tevékenységet a Japán-tengerben, és gyakran előfordul, hogy motorhiba vagy egyéb műszaki problémák miatt hajójuk japán partokra sodródik. 2018-ban különösen sok, mintegy 100 észak-koreai halászcsónakot sodort így japán partokra a tenger.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×