Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Ázsiai máványpoloska a Békés megyei Gádoroson 2018. október 10-én. Már több éve egyre nagyobb számban lepik el hazánkat a zöld színű vándorpoloskák és a barna színű ázsiai máványpoloskák.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Újabb dolgok után kutatnak majd a turisták csomagjaiban

Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket.

Az európai uniós hatóságok decembertől vasszigorral ellenőrzik az idegen országokból érkező növényeket, azért, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete nemcsak a kereskedelmi szállítmányokra vonatkozik, a hatóságok a turisták poggyászait is átvizsgálják - írta a Magyar Nemzet.

Az elmúlt években számos, korábban ismeretlen kártevő szaporodott el az unió területén. A lap

példaként a márványpoloskát említi, amelynek első példányait csak 2013 őszén regisztrálták Magyarországon, és 2014 tavaszán is még csak három ismert előfordulási helye volt, majd szinte az egész országot elárasztotta

az Ázsiából származó kártevő.

Az Európai Parlament és a Tanács rendelete szerint december 14-től a határ átlépésekor az EU-ból származó termékeket növényútlevélnek, az EU területén kívülről származó növényeket növényegészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie. A tűzifa, a tranzitküldemények és a fa csomagolóanyagok is hasonlóan szigorú ellenőrzés alá esnek majd - írta a lap a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatója alapján.

A szigor a turistákra is vonatkozik,

ezért a jövőben kétszer is meg kell gondolniuk az utazóknak, hogy szuvenírként becsomagolják-e a távoli országban vásárolt növényt - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a kártevők behurcolása szempontjából a legnagyobb kockázatot az utasok poggyásza jelenti. Az agrárkamara szerint

az ellenőrzést a kisebb határátkelőknél várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja végezni, a zárszolgálattal rendelkező átkelőkön pedig a növényvédelmi hatóság és a NAV közösen jár majd el.
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×