Infostart.hu
eur:
379.49
usd:
322.08
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Megvan a tömegkatasztrófa felelőse

Egy brazil bíróság kedden megállapította a Vale bányaipari óriásvállalat kártérítési felelősségét a Brumadinho település közelében lévő zagytározó januári végi gátszakadása ügyében, ami legkevesebb 240 életet követelt - közölte a délkelet-brazíliai Minas Gerais állam törvényszéke.

Az ügyben eljáró Elton Pupo Nogueira bíró ugyanakkor nem állapított meg konkrét kártérítési összeget.

A törvényszéki közlemény szerint "egyelőre még nem tudták kizárólag technikai-tudományos feltételek alapján számszerűsíteni" a keletkezett károkat. A kártérítés mértékénél ugyanis a halálos áldozatok számán kívül számításba fogják venni a helyi és regionális környezetben, valamint az érintett térség gazdasági életében keletkezett károkat is.

A brazil igazságügyi minisztérium korábban összesen 11 milliárd reált (mintegy 830 milliárd forint) zárolt a világ legnagyobb vasérckitermelő vállalatának vagyonából a gátszakadás okozta károk megtérítésére. A mostani bírósági döntés fenntartotta a vagyonzárlatot.

A Vale egyelőre nem reagált megkeresésekre.

A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében január 25-én történt katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×