Infostart.hu
eur:
368.48
usd:
317.82
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban 2019. március 26-án. A testület 410:192 arányban megszavazta az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését. A határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári időszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli időszámítást preferálók pedig 2021 októberében. Az EP-nek a kérdésben meg kell állapodnia a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal.
Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Egykönnyen nem lesz új elnöke az Európai Bizottságnak

A Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója kétségesnek tartja, hogy az uniós állam és kormányfők jövő héten megállapodjanak az Európai Bizottság új elnökének személyéről. Fóris György az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: szeptember–október környékén hallgathatja meg a biztosjelölteket az Európai Parlament.

Vegyesen tud felmerülni szakmai megfontolás, amely mögött persze mindig van egy politikai prioritás is, hogy az adott politikai gondolkodási közegben milyen megoldást tart egy éppen döntésképes többség helyes megközelítésnek, és miért helytelennek – fejtette ki Fóris György az elnökválasztással kapcsolatban, hozzátéve: emellett számít a politikai előélet, vagy egyéb morális megközelítések is súlyt tudnak alkotni.

Kérdésre válaszolva kifejtette: az Európai Bizottság elnökének személyéről már nyáron kellene dönteni, de a most ismert jelöltek közül egyik sem élvez automatikusan érvényesíthető többséget sem a tagországok, sem az Európai Parlamentnél, ezért az igazgató kétségesnek tartja, hogy elsőre sikerül majd megválasztani valakit.

Könnyen lehet, hogy körbe leszavazzák egymás jelöltjeit már a kormányfők (…), majd pedig, ha ők már megállapodtak valamiben, akkor a Parlamentnél bukik el egy jelölt és visszadobják az egészet a Tanácsnak"

– fogalmazott a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója, aki szerint a folyamat elhúzódhat akár szeptemberre is, ami egy kicsit "katasztrófa-forgatókönyv" lenne. Ezt követően jöhetnek csak a biztosjelölti meghallgatások. Fóris György szerint a meghallgatások, amelyek amúgy is több hétig tartanak, biztosan átcsúsznak októberre is – elvben november 1-re le kellene zárulniuk, beleértve az esetleges portfólióátcsoportosításokkal együtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×