Infostart.hu
eur:
361.69
usd:
315.91
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Donald Trump amerikai elnök a Jair Bolsonaro brazil elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a washingtoni Fehér Ház Rózsakertjében 2019. március 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Orosz befolyásolás - nyilvánosságra hozták a Mueller-jelentést

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, de ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - derül ki a mintegy 400 oldalas Mueller-jelentésből, amelyet az igazságügyi minisztérium honlapján tették közzé csütörtökön és részleteit az amerikai sajtó hozta nyilvánosságra.

A Trump-kampány munkatársai valóban nem játszottak össze oroszokkal, ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy hasznukra válhatnak Moszkva törvénytelen akciói a választás befolyásolására - hangsúlyozta a jelentés, amely megjegyezte azt is, hogy az elnöki kampánycsapat "érdeklődést tanúsított" az oroszok által eltulajdonított és a WikiLeaks portálon nyilvánosságra hozott anyagok iránt, hogy ezzel kárt okozzon a Demokrata Pártnak és elnökjelöltjének, Hillary Clintonnak.

William Barr igazságügyi miniszter a sajtókonferencián erre vonatkozóan azt mondta: az ilyen jellegű anyagok nyilvánosságra hozatala nem számít bűncselekménynek, hacsak az anyagokat közlő nem vett részt az információk és a dokumentumok ellopásában.

A Mueller-jelentés összegezte Donald Trump munkatársainak oroszokhoz fűződő kapcsolatait 2016-ban. Mint megállapította:

  • ezek üzleti kapcsolatok voltak, felajánlkozások a kampány segítésére,
  • meghívások, amelyek egy Trump-Putyin személyes találkozót szorgalmaztak,
  • a kampány munkatársainak címzett meghívók az orosz kormányzat tisztségviselőivel történő találkozókra.
  • E találkozók egy része egyébként az amerikai sajtóban már korábban ismertté is vált: például Trump munkatársainak és fiának a New York-ban lévő Trump-toronyban történt találkozói, vagy az akkori orosz nagykövettel folytatott beszélgetések.

A Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság nem talált elégséges bizonyítékot arra, hogy Donald Trump akadályozta volna az igazságszolgáltatást, a jelentésben ugyanakkor az olvasható, hogy a kongresszusnak "megvan a felhatalmazása ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás sérthetetlensége védelmében megtiltsa az elnöki hatalom megvesztegető felhasználását".

Robert Mueller azért nem idézte be meghallgatásra az amerikai elnököt, mert úgy gondolta, hogy ez "késleltette volna a vizsgálatot" - olvasható a jelentésben. A vizsgálatot folytató ügyészek ezen kívül úgy vélték, hogy Donald Trump meghallgatása nélkül is "elégséges bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy megértsük a lényeges fejleményeket".

A jelentés egyúttal azt is leszögezi, hogy - a Fehér Ház jogi irodájának álláspontjával ellentétben - indítható ügyészségi eljárás hivatalban lévő elnök ellen.

Trump: "ez elnökségem vége"

A jelentés egy, a sajtó számára is ismeretlen korábbi epizódot is rögzített: azt, hogy 2017 júniusában, Cory Lewandowski volt kampánytanácsadó révén az elnök üzent Jeff Sessions, akkori igazságügyi miniszternek, aki kivonta magát az amúgy az irányítása alá tartozó Mueller-vizsgálatból. Trump azonban nem közbeavatkozást kért, hanem azt, hogy Sessions nyilvánosan jelentse ki, hogy a vizsgálat "nagyon tisztességtelen", az elnök semmi helytelent nem követett el és közölje azt is, hogy a Robert Mueller vezette bizottság zavartalanul folytathatja a munkáját.

A jelentésből kiderül, hogy

Lewandowski nem továbbította az üzenetet, a Fehér Ház egy másik tisztségviselőjére bízta ezt, az azonban - kényelmetlennek érezve a feladatot - szintén nem vette fel a kapcsolatot az igazságügyi miniszterrel.

Don McGahn, a Fehér Ház egyik korábbi jogásza viszont azt mondta el a vizsgálóbizottságnak, hogy Donald Trump telefonon felhívta őt és arra kérte, vegye fel a kapcsolatot Sessions miniszterrel, és közölje vele, hogy Robert Muellernek "érdekkonfliktusai vannak és el kell mozdítani őt". McGahn elhárította a feladatot, mondván, inkább lemond. A jogász távozott is a Fehér Házból.

A jelentés egyébként leírja - a többi között - azt is, hogy amikor Trump megtudta Sessionstől, hogy Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca miniszterhelyettese kinevezte Robert Muellert, akkor hátra dőlt a székében és azt mondta: " Istenem, ez szörnyű. Ez elnökségem vége".

"Az elnök kísérletei a vizsgálat befolyásolására többnyire sikertelenek maradtak, de nagyrészt azért, mert az elnök körüli munkatársak elhárították az utasítások végrehajtását"

- olvasható a vizsgálóbizottság jelentésében.

Trumpék: teljes győzelem!

Az elnök jogászai közleményt adtak ki, amelyben leszögezték: a Mueller-vizsgálat "teljes győzelem az elnök számára". A közlemény hangsúlyozza, hogy a Mueller-jelentés azt igazolja, amit az elnök és munkatársai a kezdetektől fogva állítottak, hogy tudniillik "nem volt sem összejátszás (az oroszokkal), és senki nem akadályozta az igazságszolgáltatást". A jogászok a jelentést "fontos lépésnek" tartották, és kiemelték, hogy "soha nem szabad megengedni, hogy ilyen jellegű visszaélés még egyszer előforduljon".

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×