Infostart.hu
eur:
382.01
usd:
322.35
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (szemben, k) megnyitja az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri értekezletét a NATO megalapításának 70. évfordulóján a washingtoni külügyminisztériumban 2019. április 4-én. Az előtérben, középen, Szijjártó Péter  külgazdasági és külügyminiszter.
Nyitókép: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Moszkva szerint nincs párbeszéd a NATO és Oroszország között

Mind polgári, mind katonai vonalon teljesen megszűnt az együttműködés Oroszország és a NATO között - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában.

"A NATO maga vetette el a pozitív napirendet az Oroszországgal fenntartott viszonyban. Ilyen nem létezik. És egyelőre nincs jele annak, hogy a NATO-nál tudnák, hogyan kellene kijönni ebből a zsákutcából" - mondta a diplomata, aki korábban Oroszország állandó képviselője volt az észak-atlanti szövetségnél.

A tárcavezető-helyettes abszurdnak minősítette azt az általa a NATO-nak tulajdonított döntést, miszerint katonai vonalon fel kell függeszteni a meglévő normális munkakapcsolatokat. Mejegyezte, hogy az európai biztonság nagymértékben függ az Oroszország és a szövetség közötti viszonytól.

Úgy vélekedett, hogy a NATO túl messzire ment az Oroszországgal való konfrontálódásban. Mint mondta, Moszkva és a szövetség viszonya ma a hidegháborúra emlékeztet.

"Ismét lefújták a port a párbeszédről és a feltartóztatásról szóló Harmel-doktrínáról. Csakhogy ebben a képletben ma sok a feltartóztatás és kevés a párbeszéd" - nyilatkozott a diplomata.

Rámutatott, hogy a NATO katonai kiadásai tavaly meghaladták az ezer milliárd dollárt, ami több mint 22-szeresen haladták meg a hasonló orosz adatokat. A miniszterhelyettes azt hangoztatta, hogy Moszkva nem kíván költségvetés-növelési versenybe szállni a szövetséggel, és inkább költséghatékony lépésekkel számol.

"Ami a NATO-val való fegyveres konfliktust illeti, nos, minden józan gondolkodó abban bízik, hogy nem történik meg. Ez katasztrófa lenne az egész emberiség számára. Biztos vagyok benne, hogy ezt mind Washingtonban, mind Brüsszelben értik" - mondta.

Grusko úgy vélekedett, hogy a NATO az Oroszországgal való stratégiai együttműködés létrehozásán keresztül tudna megújulni,

amire a lisszaboni NATO-orosz csúcson történt is kísérlet. Meglátása szerint ehhez azonban a szövetségnek le kellene mondania saját "kivételességéről" és készen kellene állnia a mindkét fél közös érdekét szolgáló kompromisszumra.

A diplomata kifogásolta, hogy a NATO "példátlan aktivitást" tanúsít az orosz határoknál, amit "az orosz agresszió feltartóztatásának" nevez. Emlékeztetett a Kreml részéről korábbi állásfoglalásra, amely szerint Oroszország nem jelent fenyegetést más országokra, de nem hagyja válasz nélkül az érdekeit veszélyeztető lépéseket.

A Harmel-doktrína felidézésével Grusko a hazája kormányfői tisztségét is betöltő néhai belga politikusra, Pierre Harmelre (1900-2009) utalt, aki jelentős szerepet játszott a NATO stratégiai koncepciójának alakításában. Az ő nevéhez fűződik az atlanti szövetség feladatairól szóló, 1967 decemberében elfogadott jelentés, amely a közös védelem fejlesztése mellett a Varsói Szerződés tagállamaival való diplomáciai párbeszédet javasolta a NATO-nak. A "katonai erőn alapuló dialógus" koncepciója - a Harmel-doktrína - alapozta meg végső soron nyugati részről az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet (EBEÉ, az EBESZ elődje) megrendezését, a Helsinki Záróokmány aláírását.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×