Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Eső után köpönyeg: szigorodott az új-zélandi fegyvertartási törvény

Alig néhány héttel a nemzet tragédiája, a christchurchi terrortámadás után.

Utolsó olvasatban is jóváhagyta az új-zélandi parlament szerdán a szigetország fegyvertörvényének szigorítását, alig néhány héttel a christchurchi terrortámadás után.

A 120 fős törvényhozásban csupán egy képviselő szavazott az indítvány ellen, amelynek elfogadását a pártok egységesen támogattak.

"Nagyon ritkán volt ilyen egyetértésre példa, és nem tudok elképzelni olyan körülményeket, amelyek közepette nagyobb szükség lenne rá, mint most" - mondta a szavazásról Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.

A törvény értelmében

a betiltott fegyvereket szeptember 30-ig kell mindenkinek leadnia.

Stuart Nash rendőrügyi miniszter szerint az első szavazás óta már több mint 300-at szolgáltattak be, és hozzátette azt is, hogy a kormány már dolgozik egy másik, fegyverekkel kapcsolatos törvénymódosításon, amelyet reményei szerint júniusban terjeszt majd elő. Azt mondta, a tervezett módosítás a többi közt a fegyvertartást érintené.

A most elfogadott szigorítás életbe lépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség.

A törvényt első olvasatban egy héttel ezelőtt hagyta jóvá a parlament. Eszerint betiltanak minden olyan fegyvert, mint amilyenekkel a múlt hónapban két christchurchi mecsetben meggyilkoltak ötven embert.

A tervezet ellen ugyanaz a konzervatív képviselő szavazott, aki a múlt héten is: David Seymour akkor azt kifogásolta, hogy az indítványt rohamtempóban terjesztették be.

A márciusi terrortámadás óta Új-Zélandon megerősítették a biztonsági készültséget, Aucklandben - az ország legnagyobb városában - több, az ausztrál és új-zélandi hadsereg első világháborús közös egységének (ANZAC) április 25-i emléknapjára készülő eseményt töröltek. Az ezzel kapcsolatos közlemény szerint

a rendőrségnek nincs ugyan tudomása fenyegetésről, fontosnak tartja azonban, hogy a jelenlegi körülmények között mindenki biztonságban érezze magát.

A szomszédos Ausztrália 1996-ban tiltotta be az automata és félautomata lőfegyvereket a 35 emberéletet követelő Port Arthur-i mészárlás nyomán. Akkor több mint 600 ezer fegyvert semmisítettek meg. Ez volt Ausztrália történetének legsúlyosabb tömeges lövöldözése.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×