Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
2018. november 6-i képen Dominic Raab, a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséről (Brexit) folytatott tárgyalásokért felelős brit miniszter érkezik a kormányülésre Londonban. Raab november 15-én bejelentette lemondását azzal az indokkal, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Távozott a brexit-ügyi miniszter

Lemondott tisztségéről csütörtökön Dominic Raab brit brexit-ügyi miniszter, leveléből kiderültek a részletek. Távozott a munka- és nyugdíjügyi tárca vezetője is, és kiderült, hogy mely kormánytagok nem támogatták a kilépési szöveg tervezetét.

Döntését azzal indokolta, hogy nem tudja "jó lelkiismerettel" támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet.

Dominc Raab személyében nem egészen fél éven belül a második miniszter távozik a brexit-ügyi tárca éléről. Elődje, David Davis július 9-én mondott le, azzal az indokkal, hogy véleménye szerint a kormány brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos arányú győzelmével végződött - népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

A DExEU-t a referendum után hozták létre, és eddig két miniszter, Davis és Raab állt az élén. Mindketten a kormányzó Konzervatív Párt Brexit-párti táborának tagjai, jóllehet

nem ugyanabba a rendkívül keményvonalas brexit-frakciócsoportba tartoznak, mint például Boris Johnson volt külügyminiszter,

aki szintén a nyáron távozott tisztségéből a kormány Brexit-stratégiájával szembeni ellenérzései miatt.

Több, problémásnak tartott pontot is felsorolt

Theresa May miniszterelnökhöz intézett csütörtöki levelében Raab közölte: lemondásának egyik fő oka az, hogy véleménye szerint a Brexit-megállapodás tervezetének Észak-Írországra vonatkozó szabályozási javaslatai valós fenyegetést jelentenek az Egyesült Királyság integritására.

A levél szerint a volt Brexit-miniszter azt sem tudja támogatni, hogy a megállapodástervezet értelmében végdátum nélkül lépne életbe szükség esetén az egységes vámügyi szabályozás az Európai Unió és az Egyesült Királyság között. Raab szerint ez azt jelenti, hogy az EU megvétózhatná, ha London e szabályozási rendszerből saját döntése alapján ki akarna lépni, márpedig

"soha egyetlen demokratikus ország sem vetette alá magát ilyen, kívülről ráerőltetett megkötöttségnek".

A közös vámtérség lehetséges pótmegoldásként szerepel a tervezetben az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülésére, arra az esetre, ha a Brexit jövő márciusra várható dátuma után előirányzott, várhatóan 2020 decemberének végéig tartó átmeneti időszak végéig nem jönne létre átfogó megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió majdani kétoldalú kereskedelmi kapcsolatrendszeréről.

A konzervatív párti Brexit-tábor azonban attól tart, hogy kijelölt végdátum híján állandósulna ez a megoldás, vagyis az Egyesült Királyság meghatározatlan ideig az EU vámszabályaihoz lenne kötve,

megakadályozva, hogy London önálló nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat kössön az unión kívüli országokkal.

Újabb miniszter távozott

Esther McVey, aki nem sokkal Dominic Raab után jelentette be távozását a munka- és nyugdíjügyi tárca éléről, szintén a Konzervatív Párt Brexit-táborának tagja. Lemondását bejelentő levelében közölte: megítélése szerint a Brexit feltételeiről szóló megállapodástervezet nem felel meg az EU-tagságról tartott népszavazás döntésének és Theresa May korábbi ígéreteinek sem, mivel

a dokumentum alapján az Egyesült Királyság "megrekedne" az EU-val fennálló vámunióban, emellett veszélybe kerülne az ország integritása is.

Theresa May ötórás kabinetülés után, szerda este jelentette be, hogy a kormány jóváhagyta a Brexit feltételrendszeréről szóló, a tárgyalóküldöttségek által e hét elejére elért megállapodástervezetet.

Mégsem volt egyhangú

A kormányfő megfogalmazása szerint a kabinet "hosszú, részletes, szenvedélyes vita" után jutott "kollektív döntésre". Később egyértelművé vált azonban, hogy a döntés korántsem volt egyhangú, mivel

a kabinet tagjainak harmada - köztük Raab, Esther McVey, valamint Sajid Javid belügyminiszter és Jeremy Hunt külügyminiszter - komoly fenntartásait hangoztatta a megállapodástervezettel kapcsolatban.

Az 585 oldalas dokumentummal rendkívül elégedetlen a keményvonalas tory Brexit-tábor is. A szerdai kabinetülés után és csütörtökön is a párt több képviselője felvetette a kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezésének lehetőségét, jóllehet egyelőre nem ismert, hogy ehhez megvan-e a kellő számú kérvény.

A Konzervatív Párt szabályzata szerint a miniszterelnök elleni bizalmatlansági szavazás elrendeléséhez az szükséges, hogy az alsóházi frakció tagjainak legalább 15 százaléka levélben kezdeményezze ezt a frakció illetékes bizottságánál. A jelenlegi létszám alapján ez azt jelenti, hogy 48 képviselőnek kellene ilyen folyamodványt intéznie a bizottság vezetőjéhez.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×